32. SPAR Budapest Marathon

Nagy, de hiúnak bizonyult reményekkel várt maraton lett az első budapesti maratonom. Megcsináltam, befejeztem, de ez egy „megtapasztalós” maraton lett. Előtte két maratont már lefutottam és a rettegett Maratoni Fal elkerült. Voltak mélypontjaim mindkét előző maratonon, de viszonylag mérsékelt erőfeszítéssel legyőztem őket és simán végigfutottam őket. A másodikon még hajrázni is maradt energiám a végére.

Itt és most frontális és brutális ütközésem volt a fallal. Tanulságos és a táv tiszteletére nevelő tapasztalat. Az eszem sokszor rövid, így elsősorban a magam okulására leírom az élményt, hogy legyen mit felidéznem a következő versenyek előtt. Ahogy a blog mottója szól: Cavinton helyett talán jó lesz. A felkészülési időszakból sok kiesett a nyáron több kisebb sérülés miatt, amit egy majd 3 hetes betegség miatti edzés szünet koronázott meg szeptember elején. Erre jött még a nekem szokatlanul durva budapesti meleg, de legfőképpen a saját hülyeségem húzott be a csőbe.

Előzmények

Szerintem fejben sem voltam ott a versenyen eléggé, de felkészülés sem lett hibátlan. A júniusi stockholmi maratonom szintes pályán lett 4:07:33, utána arra gondoltam, hogy Budapesten a laposabb pályán meg kéne próbálnom 4ó alá menni októberben. A nyaralás alatt 2x is belefutottam kis sérülésbe.

Utólag belegondolva, az első egyértelműen a túlzottnak bizonyult önbizalomból jött: a Hármas-határ hegyre futottam közösségi futásban amikor összeszedtem egy görcsnek indult vádli húzódást. A hegy derekánál járva kaptam görcsöt, majd makacsságból felsántikáltam a hegyre garantálva a húzódást. Emiatt volt az első leállás, „csak” másfél hétre, de Gergő csak nagyon szordínósan terhelt újra (igaza volt), ami a lábamnak ugyan jó volt de legalább 2,5 hét kiesett mire újra visszaértünk a kívánt terhelési szintre. Visszaértünk volna, ha pont ekkor nem botlom bele bemelegítő futás közben a felgyűrődött aszfaltba Kiskunhalason egy zebrán – újra megrándítva ugyanazt a vádlit. Most már rögtön leálltam, de a baj így is megtörtént: újabb napok futás nélkül, majd óvatos terhelés indítás, ezzel elment a július. Jött az augusztus, benne egy 5 napos intenzív gyorsúszó tanfolyam. „Csak” napi 1 óra, de a futással kombinálva ez a terhelés diagram lett, pirossal karikázva a lényeg:

PM2017

Joe Frieltől olvastam, hogy vigyázni kell a hirtelen terhelés növeléssel (lila vonal), mert ha túl meredek, akkor annak sérülés, vagy betegség lesz a vége. Az is lett.

Az uszodás hét után a gyerekek hazahoztak egy kis iskolaidő-eleji felső-légúti fertőzést én meg zsinórban futottam 3 versenyt egy héten belül. Ebből az első verseny (10k) nem lett egyéni rekord, de azon a pályán a legjobb eredményem (szóval egyfajta rekord mégis), majd egy 5k csapatváltó egyéni rekorddal, már kicsit kaparó torokkal. Ezután már kezdtem komolyabban beteg lenni de vasárnap még futottam egy jótékonysági versenyen egy könnyednek szánt, de magamhoz képest azért elég tempósra sikeredett 10k versenyt, szóval nem volt egy laza hét. Látszik is a diagramon az extrém terhelés növekedés.

A rákövetkező héten totál beteg lettem, amiből ki sem jöttem jó darabig. Több mint 2 hétig zéró futás, majd csak 1 hónappal a verseny előtt kezdhettem újra óvatosan. Ez az utóbbi visszatérést aztán kifejezetten jól sikerültnek éreztem, többek között a bekövetkezett őszi hűvösnek köszönhetően. A hajnali 8-10 fokokban a júniusi maraton előtti pulzusszintekkel tudtam megint futni és nőni kezdett az önbizalmam.

Előzetes tervezgetés: pulzus vagy tempó?

Miközben próbáltam ráhangolódni a versenyre nézegettem saját és mások korábbi versenyeit stratégia ügyben. Olvasgatás közben kezem ügyébe került Moós Gergely blogjából két korábbi maratonja, amit Balatonfüreden futott és amikor futotta PB lett mind a kettő. Érdekes volt látni a két maraton közül az elsőn a feltűnő pulzuseltolódást (cardiac-drift), ami a második ottani maratonjára aztán csökkent, méghozzá úgy, hogy magasabb  pulzuson indult.

Ez volt Gergő 2013-as görbéje:

moosMM2013

Ez a cardiac-drift aztán a 2014-es maratonjára csökkent (nyilván edzettebb lett), méghozzá úgy, hogy magasabb pulzuson indult és kb. ugyanott futott be. A verseny eleji pulzuspúp érdekes, valószínűleg a rajtkor teljesen szokványos adrenalinlöket hatása:

moosMM2014

Rákérdeztem nála és kiderült, hogy pulzus alapon futott mindkét versenyén és bár az elsőn aggódott az emelkedő pulzuson, de nem lett belőle baj. Hm. Hm.

Elővettem a magam első maratonjának görbéit. Az első 5km-en enyhén emelkedő pulzus aztán végig Z4-ben futva stabil átlag pulzus (173bpm), igaz itt már egy kicsit odafigyeltem a pulzusra, bár még nem pulzuskontrolloztam, de nem volt célidőm. Ha nagyon emelkedett, akkor visszavettem.

gaborSM2016

A második maratonom is hasonlóan néz ki. Itt már Gergő instrukciói szerint próbáltam futni, de nem igazán sikerült. Az elején sokáig Z3-ban kellett volna maradnom. Iramfutókat próbáltam követni és nem sikerült tartani pulzust, hamar felmentem Z4-be, ami viszont aztán stabil maradt, mert itt is óvatoskodtam és a Z4 tetejénél behúztam mindig a féket a táv első 2/3-ában. A végén még hajrázni is tudtam és sokat javítottam az eredményen:

gaborSM2017

Szóval a mostani nyári döcögős felkészülés végére a betegség után visszatérés jól ment, úgy gondoltam, hogy ha nem is lettem fittebb a nyár elejéhez képest, de legalább ott vagyok megint. Úgy éreztem az a 7p33mp lefaragása egy sokkal kevésbé szintes budapesti pályán nem lehet nagy probléma. Másképp fogalmazva nagy volt a mellényem…

Versenystratégia

A fentebb idézett diskurzus után abban maradtunk Gergővel, hogy próbáljuk meg most ezt a versenyt tempó alapon. Nem sikerült júniusban Z3-ban maradni az első 30km-en, ahogy Gergő akarta, mégsem lett baj, végig bírtam a Z4-et. A TrainingPeaks adatbázisa szerinti a Z4 tempóm 5:09-5:33 közötti. A 4ó alatti maraton átlagtempója 5:41p/km, Gergő azt javasolta, próbáljak meg 5:30-5:35 körül kezdeni és meglátjuk mi lesz. Szóljon ez a verseny az önismeretről és megtapasztalásról. Szerintem nem arra gondolt, ami lett, de végül is a próféta szólt belőle :-/

Motoszkált az agyam hátuljában a gondolat, hogy a TrainingPeaks mindig is optimista volt a tempótartományaimmal, de valahogy nem aggódtam igazán. Tetszett a tempó alapú stratégia gondolata.

Azt tudtam, hogy a tempó alapú versenyzés terén is sokféle edző iskola van, gondoltam utána nézek mindegyiknek.

  • Jeff Gaudette a RunnersConnect-től a negatív splitet preferálja (azaz a verseny első felét lassabban futni, mint a másodikat)
  • Ott van ugye aztán a kézenfekvő egyenletes tempójú stratégia
  • …és van a lassuló tempó A BSI iramfutók terv szerint 5 kilométerenként lassulnak egy picit.

Ebből a három stratégiához még egy grafikont is fabrikáltam:

4o_tempo

Ebből és Gergővel folytatott beszélgetésemből az lett „tervem”, hogy elindulok a 4 órás BSI iramfutókkal 5:37 tempóval és „majd meglátom mi lesz belőle”. Hát, tulajdonképpen most először sikerült az előre elgondolt maraton stratégiám aztán versenyen maradéktalanul megvalósítanom: megláttam mi lett belőle.

Frissítés

Most készültem, kérem szépen. Azt gondoltam, hogy felkészült maratonisták csak és kizárólag frissítésen bukhatnak el (én meg rutinos róka vagyok a két maratonommal, ugye). Ezt akartam megelőzni. A terv, főleg a meleg miatt a következő volt: sok ivás, sókapszulák, és bőséges evés, a maratoni falat megelőzendő.

Legalább egy zselé 5-7 kilométerenként, azaz 30-40 percenként. Ez kb. azt jelentette: minden második állomáson evés. Részletesen:

Evés:

  • Ébredés után csak 1 üres kifli, nehogy gond legyen a gyomorral
  • rajt előtti (-2). és (-1). órában 1-1 Enervit lassú felszívódású szilárd zselé („carbo loader”)
  • a 2. frissítőállomáson a 7. km után megint 1 Enervit lassú felszívódású szilárd zselé
  • majd minden második állomáson (kb. 7-8km-enként) 1-1 Enervit gyors felszívódású folyékony szirup, összesen 3 db
  • vésztartaléknak Mg-al dúsított dextróz tabletta (amilyeneket hülye fejjel elszórtam a földön júniusban)

Ivás

  • a rajt előtt felkeléskor egy adag BCAA por bekeverve (2dl), majd 1 ó múlva még egy. Ehhez otthonról vittem 2,5dl-es szélesszájú kispalackot a porral előre bekészítve, víz nélkü Simán átengedték így a reptéren.
  • Rajt előtt (-1) órával fél liter izó, ezt Budapesten terveztem megvenni. Powerade-t találtam a sarki boltban, megnéztem és eléggé alacsony volt szénhidrát benne, de az ozmolalitás rendben levőnek tűnt
  • A versenyre 3 sókapszulát vittem.
  • Rajt előtti (-1). óráig többször ittam a csapról vizet és sűrűn látogattam a piszoárt, egészen a rajtzónába beállásig (-15p)
  • A versenyen szokás szerint minden állomáson terveztem inni.

A verseny

Minden rendben levőnek tűnt a rajtig. Az egyetlen baljós előjel a Budapest felé tartó repülőúton a szokatlanul magas alappulzus lehetett volna (fent 10e méteren 100-110 között volt), de nem törődtem vele, betudtam a ritkább levegőnek. Fejben egyáltalán nem volt versenydrukkom, nagyon lazán álltam a dologhoz. Odamegyek és lefutom volt az attitűd, szóval még izgulásra sem foghatom az eredményt.

A rajtzónába nem az iramfutókkal álltam be, már csak pár méterrel hátrébb tudtam a 4:00 iramfutók mögé állni. Hirtelen jött ötlettel az első sókapszulát bekaptam, úgy éreztem lötyög még elég víz hozzá a hasamban és meleg is lesz, szóval jobb az óvatosság. Lenyeltem simán, nem volt gond. A rajt körüli tolongásban az iramfutók vagy 10m-re elhúztak mire a kapuhoz jutottam. Bosszantott, de próbáltam nem izgatni magam. Rajt után a Hősök terét már 184-es pulzussal kerültem, az Andrássyn az iramfutók már vagy 15m-re voltak, de azt mondtam magamnak: én nekem az 5:35-öt kéne tartani, szóval ne szakadjak le, majd az első 5km után ők is lassulni fognak. A légzésem nyugodt volt, szóval nem törődtem a magas pulzussal, gondoltam ez a rajt miatti adrenalin hatása.

A Kodály köröndnél az óra 5:40 tempót mutatott, a pulzus enyhén emelkedett, az iramfutók már vagy 20 méterre voltak. Azt mondtam magamban, oké maradjunk az 5:40-nél, annak elégnek kell lenni, tojjam le az iramfutókat, ha majd megnyugszik a pulzus akkor gyorsítok. Onnantól próbáltam tartani a tempót a körülöttem levőkkel és élvezni a futást. A fülesből 170bpm zene szólt most (Phill Collins, Pentatonix és társai), ezúttal nem metronómra akartam futni.

Legközelebb az Andrássy út végén néztem a pulzust: 183bpm. Ez nekem a laktátküszöb alatti, Z4 zóna teteje. Eddig az összes maratonomon az első pár kilométer után felkerültem Z4 zónába  —  igaz az aljára. A Z4 subtreshold (küszöbalatti) zóna nekem a 173-183bpm közötti tartomány, ahol eddig az összes maratonom idejének túlnyomó részét töltöttem. Ez még jóval a 3. kilométer előtt volt, gondoltam itt még dolgozik az adrenalin, meleg is van, ezért nem aggódtam, futottam tovább. A tempót nem éreztem lazsálásnak, dehát PB-t akartam futni.

Jószef Attila utca, Széchenyi tér, Lánchíd. A híd tetejéig felment a pulzus 185bpm-re, majd a Clark Ádám téren vissza 182-re, de ezt is csak utólag néztem, akkor és ott nem foglalkoztam vele, futottam a tömeggel. A hídra fel visszaesett a tempó 6p/km köré az emelkedő kapcsán, erre számítottam az emelkedő miatt, a hídról le begyorsult 5:30p/km köré, ez várható volt.

Az 1 évvel korábbi Vivicittàról emlékeztem, hogy a Várkert bazár előtti útszakasz rosszul futható: macskaköves és a vége enyhén, majd később az aszfaltos rész még jobban emelkedik. Itt jött az első frissítő állomás: ittam egy pohár vizet. Az Attila út végig emelkedik majdnem az alagútig, erre számítottam is és élveztem, hogy bírom a tempót, bár az iramfutók egyre messzebb voltak.

A 2016-os Vivicittàn ezt a részt nehéznek éreztem, itt és most érzetre meg sem kottyant. Az Attila úton a vár alatt 190bpm körül jártam már, na ez már Z5, hm…Úgy voltam vele, hogy megvolt az emelkedő, innentől a Bem-rakpartig lejtő, gyerünk, majd biztos leesik a pulzus, megy ez nekem.

Jött az Alagút, itt arra figyeltem, hogy előhalásszam a szilárd gélt az övből, mert tudtam, hogy jön az alsó rakpart és ott a második frissítés. Fő utca, Bem-rakpart aztán az alsó rakpart. Itt már arra koncentráltam, hogy időben vegyem észre állomást hogy időben nyammoghassam el a zselét.

Az alsó rakpartra érve zselé feltép és vártam a frissítő állomást. Itt kiszélesedett a pálya és megcsapott a meleg és tűző nap. Erről írtak mások, félték a rakpartokat, de bennem duzzadt az önbizalom. Az állomás viszont messzebb látszott, mint számítottam, így hát előre figyelve csak mentem a nyitott zselét tartogatva. Semmi problémát nem éreztem. Az iramfutóktól lassan, de biztosan szakadtam le, de nem izgattam magam túlságosan: nem lesz PB, na bumm, meleg van, beteg voltam nemrég, nem gond a PB elengedése, de azért fussunk egy jó időt, mondjuk bőven 4ó15p alatt. Ha Stockholmban ment a szintes pályán 4ó7p, akkor itt is mennie kell a meleg ellenére, gondoltam én. Az Erzsébet híd előtt jött a frissítő állomás. Alig emlékszem a részletekre, annyira koncentráltam a zselére, az előzetes evésre, a vízivásra. A meleg miatt előkotortam a második sókapszulát is, lekapartam róla az extra folpackot és a pohár vízzel bevettem. Két pohárral is ittam, nem voltak teli és meleg is volt. Előkotortam a szivacsom, vizeztem, majd a harmadik poharat a fejemre és testemre öntöttem és hajrá.

Az egyik előzetes aggodalmam az volt, hogy a frissítő állomásokon vesztettem el sok időt júniusban, így itt minden gondolatom lekötötte a rakparton a minél fürgébb frissítés. A pulzus csak a Szabadság híd után jutott az eszembe megint. Bakker, 193bpm. Itt kellett volna legkésőbb a nagy vörös vészfényeknek bekapcsolnia az agyamban, de nem kapcsoltak be.

Azt konstatáltam, hogy nagyon magas, de jól éreztem magam. Az óra kijelzőjén 193bpm volt, határozottan laktát felett, de jól éreztem magam. Nem tudtam menni az iramfutókkal, de ekkortájt valahányszor csak ránéztem az órára ott 5:40 volt látható a tempónál…  Arra gondoltam, hogy a BSI  iramfutók lassuló tempót futnak tehát még jó nekem ez a tempó.  Féltávig az 5:41p/km alatt maradnak, a végére 5:46p/km-ig lassulnak.

Nem gond, ha most nem látom őket, majd elvileg közelebb kerülök hozzájuk később, ha tartom ezt a tempót. Az is járt megint a fejemben, hogy a 4 órás maraton az 5:41p/km átlagban, ha sikerülne 5:40-5:45 körül maradnom egész jó idő jönne ki. Ezzel aztán túl is tettem magam a magas pulzuson. Jött a Bertalan Lajos utcai felhajtó, itt lekötötte a figyelmem egy Facebookról Aura Sing néven ismert futó, akivel élőben még nem találkoztunk, de meglátva őt rá akartam köszöni. Lassabban futott mint én. Meg akartam győződni arról, hogy tényleg ő az, akinek gondolom, csak erre koncentrálva futottam fel a rémpán, majd ráköszöntem és kanyarodtam vissza északnak. A Műegyetem előtt végig bőven 190 fölött volt pulzus (Z5 közepe) és még mindig tök jól éreztem magam. (Aura Sing aztán 4ó körüli idővel ért be, amennyire tudom, ennyit a tempóról.)

Jól ment a felfutás a Szabadság hídra is. Belassultam persze, de szó sem volt a lihegős kifáradásról.

Most amikor e sorokat írom villant be: a háziorvosommal korábban beszéltem az augusztusi egyéni rekordos versenyeimen tapasztalt zihálós, sípolós, zajos légzésemről, majd napokig tartó hurutos köhögéseimről és hogy ez lehet-e fizikai terhelés okozta asztma (EIA). Hozzá kell tennem, hogy engem egyszer már egy hetekig húzódó makacs, fullasztó őszi köhögés után 2009-ben az István Kórházban respirátoros vizsgálat után hivatalosan asztmásnak nyilvánítottak, de aztán 2 hónap után elmúlt a köhögés és elhagytam a szteroidos gyógyszert.

A svéd doki ezért most augusztusban felírt (gyorsan ható) hörgőtágítót és azt mondta, ha gondolom, akkor kemény futások előtt használhatom, nézzük meg, mi lesz. A verseny előtti este és a verseny reggelén megelőzésre használtam is (egyébként nem szoktam rendszeresen), mert nem akartam megint Darth Vader módjára lélegezni a verseny végére.

A hídról lefelé persze könnyebb lett a futás, majd jött a pesti oldalon visszafordító a Közraktáraknál, majd a rakpart. Félig-meddig még árnyékban, de folyásiránynak felfele. Könnyen ment, 5:40 és az alatti tempó, 192bpm körül stabilizálódó pulzus. Jött a frissítő állomás, ittam 2×2 dl izót, locsoltam magam vízzel. Azt hiszem itt dőlt el a fejemben végleg, nem foglalkozom a pulzussal. Magas, de szarom le, hiszen jól érzem magam, jól megy a futás. Mindig is magasabb voltak a pulzusértékeim mint az életkoros képletek, tudom, kardiológusnál is jártam korábban emiatt, aki terheléses EKG után megnyugtatott, hogy nincs semmi bajom.

A Margit híd után megint frissítő. Itt jött az első folyékony zselé. Azt hiszem itt vettem be a harmadik sókapszulát is, megelőzés címén. Két pohár víz a zselé és sókapszula miatt. Jött a kaptató a felső rakparta, majd fel a Margit hídra. Itt a Vivicittàn haldokoltam, most simán ment. A Margit hídon szirénázó mentő manőverezett lassan a síneken, majd a futók között. Lekötötte a figyelmem. Utólag látom csak, hogy itt már 197-196bpm között futottam fel a szigeti lehajtóig.

Hosszú, árnyas szakasz a Sziget közepén. Jól ment érzésre, tartottam az 5:40-5:45 körüli tempót. Utólag nézve a pulzus is lassan csökkent, a Sziget északi részére visszaesett 190bpm köré, 5:45 körüli tempóval.

Felhajtó az Árpád-hídra. Itt még annyi eszem azért volt, hogy azonnal belesétáltam a kaptatón. Meredek volt és azért csak ott motoszkált hátul a fejemben, hogy ha a lejtő alján Z5-ben vagyok, akkor ne hősködjek. Sétáltam, gyorsan, nézelődtem közben. A hídra érve rögtön futni kezdtem. Ment, de éreztem, hogy nagyon meleg van a napon. (Utólag megnéztem: a szigeten még 18 fokot mért az óra, hídra felérve már 24 fok). A felhajtói séta a híd tetejére vitt, onnantól lefele futottunk a híd utáni visszafordítóig. Jól ment a futás még mindig.

A hídláb után visszafordító, féltáv, vízszintes lett a terep. A Szentlélek tér körül a HÉV vágányok mellé kanyarodva éreztem meg: lassulok. Nem rázott meg különösebben: oké, mégsem vagyok UFÓ, tényleg nem bírom Z5-ben végig a maratont, sebaj. Maradjunk az erőfeszítés érzet mellett, abból baj nem lehet (gondoltam én), fussunk érzetre ugyanolyan keményen, jó lesz az így is.

Íly módon a 21. kilométer utén az Árpád fejedelem útján visszaestem 6:00…6:10p/km köré, a pulzus stabilan maradt 190bpm körül. Szuper, gondoltam, jó lesz ez azért. Nem az az idő lesz, amit vártam, sőt meg sem ismétlem a júniusi időmet, de bőven 4ó30p alatt leszek, decens eredmény, kb. mint életem első maratonja és hát ugye beteg is voltam és meleg is van. Nagyon meleg. Azt hiszem most van itt a helye betennem a TrainingPeaks grafikont, ezúttal bekapcsolt hőmérséklet görbével. Tessék nézni a kék Celsius görbét a 21km után.

TP2-SPAR2017

Mire a Komjádi uszodához értünk, 30 fokig emelkedett a hőmérséklet folyamatosan. Az alsó rakpartra lekanyarodva vettem elő megint a folyékony zselét, a harmadikat. Vártam a frissítést. Dögmeleg volt. Szomjas lettem. Ideges lettem. A 24. kilométer körül kellene emlékeim szerint a frissítésnek lennie. Hol van? Aztán rájöttem: csak az Erzsébet híd előtt lesz! Piszok messzinek látszott, de hát ez van, fussunk. (Az onnan még kb. 2 kilométer volt). A Margit híd alatt kis árnyék volt. Utána megint tűző nap és a felismerés: gáz van, nagy gáz: fogy az erő.

Kezdetektől két ellentmondó gondolat motoszkált bennem. Egyfelől hogy jó lenne 4ó alatt futni, másfelől meg hogy beteg is voltam, sérült is voltam, ne görcsöljek a PB-n. Volt ugye, amikor csak bulifutásnak terveztem. Ha gonosz akarok lenni, akkor azt mondanám: fejben nem voltam ott ezen a versenyen a kezdetektől. Nem igazán volt bennem versenydrukk sem előtte. Nem tiszteltem a távot, na. Azt hittem, ezt simán lefutom, legfeljebb nem lesz PB.

Mielőtt észbe kaptam volna, már bele is sétáltam mert hirtelen nagyon-nagyon fáradtnak éreztem  magam. Úgy tűnt egy pillanatig, hogy ha nagyon akarnék, akkor tudnék futni csak épp nem akarok. Aztán beütött a felismerés: itt szó sincs arról, hogy decens idő lesz. Itt a teljesítés a kérdés. Mindez gyakorlatilag 2 kilométeren, azaz 12 percen belül. A nyugis optimizmusból a frontális ütközés a nagybetűs Fallal.

Kicsit vigasztal csak visszanézve a tracket, hogy itt pár száz méteren belül ugrott a Margit híd alatti 26 fokról 33 fokra a hőmérséklet a Batthyányi térig.

A legfurább az, hogy nem estem nagyon kétségbe a falnak menéstől. Pár gondolat járt ciklikusan körbe-körbe a fejemben míg azért kitartóan baktattam a napon

  • Hát ilyen, amikor az ember a „falnak megy”Érdekes. Nem vagyok rosszul, nem görcsöl semmim, kicsit fáradtnak érzem magam, de az agyam hiába akar futni, nem megy, csak gyalogolok…
  • Hogy én mekkora egy marha vagyok, amikor azt képzeltem verseny közben, hogy 190bpm fölött le tudok futni egy maratont…
  • Képtelenség, hogy én újra fussak, egyszerűen nem megy…
  • Kinek akarok, mit akarok én bizonyítani? Tudom, hogy le tudok futni 42195 métert, már kétszer meg is tettem. Biztos, hogy én most a forró rakparton akarok megmurdelni? Otthon vár a „zasszony” meg a gyerekek, a tavalyi SPAR-on meg volt, aki ott döglött meg az utcán ezen a versenyen, én csak nem leszek AKKORA marha…
  • Ha most rámdudálna a záróbusz, bizisten rögvest vigyorogva felülnék…
  • A 25. kilométer körül vagyok, képtelenség időben beérni gyalogolva. Adjam fel?…

Aztán megint mindez előlröl… Így ment ez egy jó darabig, aztán ránéztem a kezemben szorongatott folyékony zselére. Erre inni kellene.  Vizet, ami nekem itt nincs. Viszont azért folyékony az a zselé, hogy könnyebben nyelhető legyen és kevesebb vízzel szívódjon fel…. Aha.

Szomjas voltam, de azért nem volt taplószáraz a szám: kupak lecsavar, két kortyra lenyeltem. Vártam a brit tudósok által is megállapított hatást: a szénhidrát szájüregbe vétele is stimulál, akkor is ha utána kiköpöd. Nem köptem ki ugye, lenyeltem, akkor hát nekem most egy kicsit fel kéne ugye pörögnöm  a szagirodalom szerint.

Pár lépés után megpróbáltam futni. Ment! Egy darabig. Aztán megint jött a sétálhatnék. Megint arra gondoltam, hogy nem elpatkolni röpültem ide. Ha séta, akkor séta. Sétáltam. Nézelődtem. Ragyogó napsütés, tiszta, szmogmentes levegő. Budapest szép. 😊 Séta.

Naa, fussunk? Fussunk. Futottam. Aztán megint séta… Az Erzsébet híd előtt levő frissítő állomásig szerintem 3x, vagy 4x sétáltam. Max 1km távolság volt…

A frissítő állomáson aztán 2 pohár víz és 2 pohár izó. Aztán szivacs a dézsába és csapkodtam magam vele mindenhol. Vettem banánt és dextrózt az asztalról. Utána megint séta, nem akaródzott rögtön futni. Az állomás a 26,8km-nél volt. Röhögtem magamon kínomban. Rendes ember a 30.32 kilométer között fut a falnak nem itt! Nekem az eddigi maratonjaimon korábban nem volt fal, de mind a két maratonomon 24-25km körül volt a mélypont. Most is, de itt most nagyot koppantam a gödörben és ott is maradtam.

Az Erzsébet híd előtti felhajtó-dombon valaki rám kiáltott: „Hajrá Gábor”. Magas, vékony, fiatal férfi. Ismerősnek rémlik, de nem ismertem fel. Lehet, hogy ETH-s kolléga, de az is lehet hogy csak egy ismeretlen, aki csak leolvasta keresztnevem a rajtszámról. Intek neki és szégyenemben futni kezdek végre. Egész sokáig ment, majd a Petőfi hídig, de zombisan. Elkezdtem merevedni és sajogni. Görcs semmi, de a testem teljesen egyértelműen úgy érezte magát, mint amikor vége a futásnak már, levezetünk, osz’t pihi.

Megint séta és futás váltakozva. Utolérnek a 4ó15-ös iramfutók. Felélénkülök és egy darabig próbálom tartani velük a tempót. Nem sokáig ment. Az A38 hajónál közelében levő csak vízivós frissítőnél előkotortam az első vészhelyzeti Mg-os dextróz tablettám és azt vettem be a vízzel.

Séta és zombifutás váltakozva a lágymányosi fordítóig. Minden sétaszakasz elején fejben fel akarom adni, győzködöm magam, de aztán csak baktatok. Pár száz méterrel minden állomás után szomjazok megint, pedig 3-4 pohárral iszok mindenhol. Vizelési inger semmi, szerintem mindent kiizzadtam.

A visszafordító után a Pázmány rakparti frissítő előtt megeszem az utolsó zselét. Ez a harmincadik kilométer és tudom, hogy ez az utolsó zselé nem lesz elég a végéig. Nem így számoltam. Iszom, locsolkodom most már veszek dextrózt is a pultról.

Skumát Laci ígérte korábban, hogy kinéz és szurkol majd nekem is, amíg a lányára vár, aki váltót fut. Eszembe jutnak a korábbi diskurzusaink az ő maratoni faljairól és átértékelem magamban a sztoriját. Meg voltam győződve róla, hogy rosszul frissít, azért fut mindig falnak. Hát én ma összesen 6 zselét és rengeteg izót, banánt és dextrózt toltam és tessék, pofára estem.

Nem tudom Laci hol lesz, de hamarosan lesz, ha lesz, ezért a szégyellem magam üzemmód bekapcsol és zombi futás indul. Zombulok végig a felső rakparton. Laci a Műegyetem K épülete előtt, a váltópontnál  köszön rám. Üdvözöl és fut velem egy kicsit, ez jól esik. Eldiskurálunk, mosolyog rajtam. Szerintem pontosan tudja min megyek át. Szól, pont mögöttem van épp Bence, régi közös kollégánk. Tényleg. Ő is zombul, rendesen, de tetejébe ő hosszú nadrág + sort nadrág kombóban tolja. Te jószagú atyaég gondolom, ez napszúrást fog itt kapni menten, de nem szólok neki.

A Szabadság hídig együtt zombizunk Bencével itt belesétál, én még futok. (Később még találkozunk.) A hídra fel még kitart a zselé, döcögök. Hídról le: lejtő — döcögök. Fordító megint, majd a Közraktáraknál a lehajtó az alsó rakpartra. Itt egy pillanatra elkap egy nagyon erős szívdobogás érzés és mellkas szorítás. Bepánikolok— azonnal belesétálok, nagyon nagyon lassú, komótos módon. Tényleg nem itt akarok infarktust kapni. (Utólag nézem: itt lejtőn lefele 7p/km tempó mellett ugrott fel hirtelen 180 fölé a pulzus 10bpm-el.)

Innentől tudatosan vészhelyzeti üzemmód, és nagyon hosszú séta. Sétálok, nézem a panorámát. Szarul érzem magam, de mellkas szorítás rögtön a leállás után eltűnt, szóval a körülményekhez képest most jól megvagyok. Megnyugszom lassan, de várok még a futással. A Vásárcsarnok körül előttem egy zöld pólós pacák elkezd kanyarogni, mint egy részeg. Nagyon gáznak látszik, kérdem jól van-e. „Can you say it in English?” a válasz. No, ez nem magyar, angolul mondom neki, hogy „take it very very easy” és hogy nemsokára frissítő állomás lesz. Tántorog tovább, de megy. Sétálva is lehagyom. A Szabadság híd alatt Fit-Med felirattal két sárgamellényes fickó motoron üldögél az árnyékban. Szólok nekik a tántorgó angolról(?), elkérik a helyet és a személy leírást, megköszönik és „máris indulunk”-ot mondanak. Elindulok, sétálok tovább, majd visszanézek. Ülnek tovább a motoron az árnyékban.

Én sétálok egészen a MAHART nemzetközi hajóállomásánál levő frissítőig. Ott iszom. Sokat. Először vizet. Aztán a Mg feliratú pultnál valamit, amiről kiderül, hogy nem Mg, hanem Ca pezsgőtablettás víz. Mg az nincs. Sebaj, nem görcsölök és a pulzus probléma amúgy is inkább nátrium, vagy kálium lesz. Sókapszulám már nincs. Ez van, iszom izót. Kéket. Majd sárgát. Majd kólát. Majd mosakszom, dextrózt és banánt eszem. Vizet iszom. Leöntöm magam hideg vízzel és megkezdem a zombifutást a Lánchíd felé az enyhe lejtőn.

A Lánchídig döcögök és sétálok, majd a kaptatón és villamoskereszteződésen át gyalogolok fel a Széchenyi térre. Itt újabb mélypont. Sok séta. Kis zombulás, majd séta, majd zombulás váltakozva egészen a Bajcsy-Zsilinszky útig, majd végig azon. Sokan megelőznek, majd belesétálnak és én, amikor épp zombulok visszaveszem a helyet. Ezt eljátsszuk párszor. Piszok szomjas vagyok megint. A Nyugati téri felüljárón természetesen rögtön séta.

A RaceTimer app az órán zombulás alatt 4:45-őt, gyaloglás alatt 5ó25p körüli befutót jósol. Hm, azért jó lenne 5 órán belül. Elméletben tudom, hogy a végére sok maraton-zombi vissza tud élénkülni egy kicsit. Próbáljuk meg. Fáj minden izmom, de megy.

A felüljáró után Váci út, nagyrészt zombisan, befordulva a Ferdinánd híd alá végre frissítő állomás. Itt van Mg. Kék, szürreális színű.

Iszom vizet, aztán iszom Mg-ot. Iszom izót, amilyen színű csak van. Eszem dextrózt. Régi diákom, kollégám, Buti Tamás köszön rám, dumálunk egy kicsit. Ő 30km-t fut csak. Nyugisan, jó formában frissebb nálam, hamarosan elköszön.

Lehel utca, döcögök, egész okésan zombi létemre. Mg-os dextrózt szopogatok víz nélkül. Dózsa György úton megint séta. Itt utol érnek a 4:45-ös iramfutók. Megpróbálok megindulni utánuk, reménytelen, de a zombulás megy.

Befordulok a Szépművészetinél. Ez már az utolsó 2 km, a Hősök tere, itt azért próbálok  végig futni. A Ligetben az utolsó frissítő állomás, a 40. km-nél. Csak víz. Iszom, locsolkodom. Itt ér utol megint Bence. Én neki indulok megint, ő sétál innen. Futok a 41. kilométerig, aztán kis séta a Pecsa hűlt helyénél. Az utolsó 800m-re aztán neki durálom magam és végig zombizom a célig. A cél egyenesben már csak kábé 50m van hátra, amikor a bruttó időt mérő óra átfordul 5:00:00-ra. Nem izgat, tudom, hogy a nettó időm jobb a 4-es rajtzóna miatt. Befutok. (04:54:03 lett a nettó időm.)

Kivagyok, mint a liba, de semmi olyan megszédülés, mint a korábbi befutók után. Átveszem az érmet és semmit nem érzek. Se örömet, se kudarcot. Megcsináltam, éppen hogy.  Nem szelfizek, most nem érdekel. Ott és akkor eldöntöm: ilyet még egyszer sose. Akarok maratont, de ilyen ostoba sosem akarok többet lenni. Meglett a motivációm a téli alapozásra: soha többé maratoni falat.

Visszatekintés és értékelés

A visszatekintést 2 nappal a verseny után írom. Furamód nem viselt meg a kudarc, még nagyobb motivációt érzek a következőre. Keresem az okokat, kutatom a „miérteket”.

Eddig azt olvastam, hogy ha jól felkészült a futó, ha az állóképesség egyébként megvan és jó tempóban kezd a futó, akkor a maratoni fal energetikai probléma lehet csak, azaz rossz frissítés. Úgy érzem ennél többet, jobban frissíteni nem igazán lehet, talán kis vizet lett volna érdemes kézikulacsban vinnem. CH-ban bőven bevittem annyit, amennyi az én szintemen szükséges lehet. Át kell értékelnem magamban a maratoni fal függőségét az energetikától.

Durva izomgörcsöm nem volt. Lemerevedtem a sétáktól, de ez szerintem elkerülhetetlen. Vízhólyagom nem lett, azaz nem vizesedtem, hiponatraemia a kanyarban sem volt, pedig sokat ittam, mindenhol több pohárral.   Ellenben sokat voltam szomjas, mindenhol. Vagy az őszi meleg volt sok, vagy a 3 só kapszula. Nem tudom, de ha jól számolom kb. 8-10 állomáson ittam kb. 2-4 dl-t alkalmanként, azaz összesen 3-4l folyadékot. Pisilnem nem kellett egész verseny alatt.

A befutós ízesített 2 dekás ásványvizet megittam (bár okádék ízűnek éreztem). A fél literes ízesítetlent is. Majd a fél literes citromos sört is, az nagyon jól esett. Másfél óra múlva, indulás előtt aztán megjött a rendes pisilhetnék, azaz durván kiszáradva nem lehettem szerintem. Szóval az ivás nem lett tökéletes, de azért rossz sem. Mégis rohadt szomjasnak éreztem magam verseny közben. Hm.

A felkészülésem nem lett tökéletes, ezt aláírom. Viszont heti 5x futok, idén már 1800km van mögöttem, az utolsó sikeres maraton óta is kb. 700km bekerült a cipőimbe. Voltam ugyan beteg, könnyebben sérült is, azaz a fittségem mégsem lehetett olyan, mint a júniusi maraton előtt, a CTL érték is a TrainingPeaksen erre utal, de azért úgy érzem ennyi futással ekkora Falnak csapódás még sem volt indokolt. Más kell legyen a gond.

A meleg kétségtelenül nagy volt. Az a 26-ról 33 fokra való hirtelen 7 fokos melegedés a Margit hídtól az Országházig sok mindent megmagyaráz. Másoktól is olvastam a Facebookon, hogy itt pukkantak ki.

Keresem, kutatom az okokat. Az értékelés írása közben, két nappal a verseny után bukkantam rá az abnormális pulzus egy lehetséges okára: gyógyszermellékhatás. Az augusztusi (egyébként nagyon jólsikerült) versenyeim során a tüdőm érdekes zajokat produkált befutás előtt, amit a háziorvosommal edzésterhelés-okozta hörgőszűkületnek (gy.k. asztmának) gondoltunk. Kaptam rá inhalátort (salbutamol), alkalmankénti megelőző használatra.

A maraton előtt jó ötletnek tűnt kipróbálni. Utólag elbizonytalanodtam. Egyrészt bevált, mert most alig volt gond a tüdőmmel, a verseny utáni köhögős, hurutos 1-2nap is kimaradt. Viszont a Wikipedia szerint a salbutamol közismert lehetséges mellékhatási között van

  • emelkedett pulzusszint
  • palpitáció
  • alacsony káliumszint

Ezt végig kell még gondolnom, mert inkább adok ki Darth Vader hangeffekteket versenyen, mint könnyed lélegzés közepette hírtelen szívhalállal megmurdeljek verseny alatt…

Zárszó

Fura módon ez életem leginspirálóbb maratonja lett. Teljesen biztos vagyok benne, hogy akarok még maratont és abban is, hogy még egy ilyen fejreállóst sosem. A tempó és pulzusalapon való verseny stratégiáknak külön posztot fogok szentelni, de az biztos, hogy még egyszer nem fogok Z5-ben ennyit menni. A TrainingPeaks a verseny utáni szinkronizálás alatt azonnal csilingelve 15bpm laktátküszöb érték emelést ajánlott a 190 feletti 90perces átlagpulzus miatt, de nagyon meggyőző biomechanikai és gerontológiai érveket kaptam orvos topiktársaktól arra, miért is oktalanság 48 évesen 190bpm felett rohangálni. Azt hiszem Gergőtől azt kérem, maradjunk a régi zónáknál és fogjuk ezt a pulzust a gyógyszermellékhatásra.

 

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) 32. SPAR Budapest Marathon bejegyzéshez

  1. LSt szerint:

    Azért jó lenne kideríteni mi is okozza azt a nagyhalált. Valószínűleg nem csak egy tényező. Pl. a túl sok felkészülés se jó. Formaidőzítés. Amikor ’14-ben majd’ egy hónappal a maraton előtt futottam egy 30k-t, 2:42 körül, 20k után beletoltam még egy 4:47-es 5km-t. Aztán a maraton 5h10 lett. A túl sok folyadék se jó. Amikor én annyit ittam amennyit most írtál, beterítettem vele a Szigetet, és alig jutottam be a busz előtt. És amikor olyan meleg volt, mint az idén, akkor 5h-n kívül voltam, amikor 16C volt, akkor 4h20. Persze a 4 minta nem elég.
    Mindenesetre jó lenne tudni az okokat, hogy aztán jövőre 4h alá tudjunk menni.

  2. orrmany szerint:

    Tudjunk? Megpróbáljuk együtt? 😀

    • LSt szerint:

      Hát nálam most ez a cél. A tavaszi félmaratonon meglátjuk, megy-e az 1h50, aztán lehet lendületből készülni az őszi maratonra.

  3. Visszajelzés: Eltelt 1 év | Blogarak

  4. Visszajelzés: 40. Stockholm maraton, TL/DR változat | Blogarak

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s