Virtuális Sthlm Maraton 2020

Jó régóta nem írtam futós posztot, most se viszket az ujjam, de ugye lefutottam egy versenyt ismét, írok hát megint a “Cavinton helyett jó lesz” mottóm miatt. Ez volt az a verseny, amire 2018-ban rögtön a verseny után befizettem, mert a befutó utáni 1 héten belül brutál kedvezménnyel lehetett nevezni, ami a munkáltatóm támogatásával szinte a bagatell árkategóriába került.

Olcsónak olcsó volt, de a térdem ugye nem volt százas és ez csak nyúlt mint a rétestészta. 2019. áprilisában tehát megdumáltam a szervezőkkel, hogy tegyék át a nevezésem 2020-ra és versenyző helyett pálya-funkcionárius lettem.

Abban az évben is kaptam pólót, csak most “crew” felirattal és életemben először közelről láthattam az elit futókat elrobogni:

A térdproblémák megmaradtak a nyár után is, Malatinszky Szofi ChiRunning tanfolyama jó volt, de hát már a 2016-os maratonom is metronómra futottam, szóval olyan hűdenagy változást nem adott. Jött az ősz, jártam edzőterembe, elég sokat bicajoztam az 50 éves szülinapomra kapott gravel-biciklimmel, meg mindenféle futós-kütyüt választó segédleteket készítettem Moós Gergőéknek és ezzel el is ment az ősz.

Eljött a december és a téli vakáció, meg vele a punnyadás. A súlyom a legrosszabb korszakom idézte, de a sok heverés egész békés állapotba hozta a térdem és januárban elhatároztam, hogy “most vagy soha”. Vagy belevágok a lassan 2 évvel korábban befizetett versenyre való idei felkészülésbe, vagy felejtsük el teljesen a maratonozást, mert még egyszer átrakatni nem tudom és nem is akarom. A kérdés csak az edzésterv volt. Nem bíztam magamban és a térdemben, ezért egyszerűen nem akartam Gergőhöz visszakéredzkedni. Féltem attól, hogy sok lesz piros a TrainingPeaks naptárban és majd magyarázkodnom kell és nem akartam a külső kényszert magamon.

Leporoltam hát az M-zárolt hadikészleteim és elővettem Jeff Gaudette 16 hetes kezdőknek szóló edzéstervét, amit elraktam még 2016-ban. Lényegében ez volt az az edzésterv, amit a Runkeeper régen mint ingyenes kezdő maraton edzéstervet ajánlott a Runkeeper appben, de nekem az Excel verzió volt meg a RunnersConnect oldaláról. Ez azért volt jó, mert így a saját szakállamra manipulálhattam. Tudtam még régebbről, hogy ez kb. hasonló edzésfilozófia, mint amit Gergőék csinálnak, csak nem pulzus, hanem tempó alapon. Heti 4 edzés, kb. 50-70km hetente, a leghosszabb futás sem több (elvileg) 3 óránál, a kezdő, “csak le tudjam futni” kategóriás változatban 4ó30p-es maratont céloz meg.

Elkezdtem az edzéseket és számomra is meglepő módon a térdem partner volt. Nem szedtem rendszeresen a gyulladásgátlót, de minden hosszúfutás, vagy nagyobb terhelést jelentő edzés után este bevettem egyet, megelőzendő a gyulladás fellobbanását és ez elég jól működött. Nem lett tökéletes a felkészülés, de olyan 90%-ban zöldek lettek az edzések.

Május végére készültem, de jött a CoVid márciusban és áprilisban el is dőlt: halasztják a versenyt szeptemberre. Ennek örömére majd 2 hét edzést kihagytam (a térdem nem bánta a lazulást) majd újrakalibrálva az edzésterv céldátumát májusban újra kezdtem a futásokat.

A nyár jól ment, bár meg kellett állapítsam, hogy a melegben futás még mindig nem megy jól nekem, melegben sokszor inkább belesétáltam. Futottam egy-két gyönyörű helyen Dalarnában és nyár végén jött hír, amire számítani ugyan lehetett, de nem volt öröm: törölték a versenyt a vírus miatt, pontosabban virtuál futás csináltak belőle. Ekkor már úgy voltam vele: minden mindegy, veszteni valóm nem sok van.

Ha már virtuál, akkor legalább a pályát hadd válasszam meg én: kinéztem magamnak a sigtunai tóparti promenádot. (Sigtuna kb. a svéd Visegrád, régi királyi székhely, csak nem folyókanyarban fekszik, hanem tóparton.) Ez kb. 3,5 km hosszú, nagyon enyén hullámzó (kb. 1-2m szintemelkedés egy-egy hupli), vízparti, kombinált bicikli- és gyalogút. Kb. így néz ki:

Frissítő állomásnak a kocsi hátulját terveztem, amihez találtam egy jó kis parkolót is:

Frissítő személyzetnek beszerveztem Szilvit, azzal, hogy két frissítés között, amíg én rovom a köreim (2×3≈6km, azaz 35..40p a tervezett tempómban) ő varrhatja az egereit:

Az ő feladata az egérgyártáson kívül az volt, hogy a várható érkezési időközökre legyen friss, hámozott banán, pohárban víz, majd a futás második felére izó, meg kávé kirakva és az energia-szeletekből is legyen mindig elöl elég.

Szilvi egyből kitalálta, hogy ne a kocsi csomagtartója, hanem valami “pályamenti lapos” legyen a frissítőállomás. Így aztán az egyik étkezőszékünk lett az, a virtuális rajtszámommal kidekorálva:

A versenyre 72 órát hagytak: péntek reggel 6 és hétfő reggel 6 között lehetett futni. Megnézve az időjárást szombat délelőtt kedvezőnek ígérkezett, így hát reggel kilenckor neki is vágtam, vágtunk.

A felkészülésről vegyes érzéseim voltak, mert bár januárban még 3-5km távokon egekben volt a pulzusom, de nyár közepére már majdnem a régi, 2017-es pulzuszónáimnál voltam: a Z2 tetéjénél 6p/km-nél bőven jobb tempók mentek – igaz főleg rövidebb távon, félmaraton alatt. A félmaratonnál hosszabb távok sosem jöttek ki igazán jól: valahogy azok mindig dög melegben voltak, így azokba a pulzus miatt sokszor belesétáltam. Emiatt teljesen lutrinak éreztem a verseny előtt a dolgot: akármilyen befutóidőt el tudtam képzelni 5ó és 4ó között.

Többféle dolog motoszkált bennem, hogy egyfelől csináljam már meg, ha már beneveztem; meg hogy ne legyen célidő elvárásom, elvégre egy éve még csak nem is tudtam rendszeresen futni; másfelől meg a pulzus/tempó arány messze a várakozásaimon felül alakult.

Eddig a mindegyik nem elbukott maratonomon simán megtartottam a Z3 zónában sokáig, vagy közvetlenül felette a pulzust végig. Idén a Z3 zóna az összes tempófutásomon simán 5:55..5:45 p/km tempót adott ki, ezért azt számolgattam magamban, hogy ha sikerül végig futnom Z3-ban, akkor az sokkal közelebb lesz a 4 órához, mint az 5-höz. Szent elhatározásom volt viszont, hogy ezt ne fussam el az elején, a célpulzus a Z3B közepe volt, 172bpm.

A promenád futásra kinézett szakasza oda-vissza kb. 5,5 km, így a terv kicsivel több mint hét és fél kör megtétele volt. Szilvit, aki kicsit izgult az eddig sosem csinált markotányosnő szerepe miatt, el is igazítottam, hogy olyan 35p-es időintervallumokban fogok felbukkani a szék mellett.

Frissítésre Decathlonos energia szeleteket terveztem, amikben szeletenként 21g CH van, minden körre (kb. 5.5km, kb 35p) egyet, egyet. Sókapszulát csak a biztonság kedvéért pakoltam, hátha kell, meg némi banánt is vittem.

Szóval kilenckor nekivágtam, miután előtte még bebújtam a bokorba is, hiába na, az izgalom. 😛 Fülemben a fülhallgató, az övtáskában a telefon a hivatalos verseny app-pal, ami “audió élményt’ is ígért. Mivel 1 héttel korábban ugyanezen cég (MikaTiming) virtuális-verseny appjával futottam a Virtuális Midnattsloppetet, ami alatt nagyon sokszor volt hangbejátszás: éljenző tömeg, dobzenekar, majdnem minden kilométernél buzdítás — ezért itt is ilyesmire számítottam. Ehhez képest ezen a virtuál versenyen a nagy semmi sem hangzott el az első körben… Csalódás volt.

Az első körön egyenletes, 172…176 között pulzus, ami nekem még a Z3 közepe, teteje, az 5,5 km-es kör alatt 5:40-ről 6:03-ra eső tempó, remekül éreztem magam. Az első kör végén egy tojós galambként toporgó “személyzet” várt terített frissítőasztallal, aki tőlem, mint helyismerettel rendelkező futótól kért útbaigazítást szorult helyzetének megoldására. Mivel a legközelebbi illemhely majd 2 kilométerre volt, így csak az általam felfedezett, megfelelően rejtő bokor felé tudtam útba igazítani. Ő tehát balra el, én meg a pohár vizet + a Decathlonos datolyás energiaszeletet benyomtam és indultam a második körre.

Kisebb felhők voltak, de gyönyörűen (és a 12 fok ellenére elég melegen) sütött a nap. Kevesen voltak még a promenádon, élénk szellő fújdogált — egyszóval szép volt az élet. A képen a sétány baloldali végén volt a rajt/cél/frissítés. Az útvonal nagyjából K-Ny-i tájolású, kivéve a K-i végét, ami kicsit felkunkorodik:

Az élénk szél a víz felől, kb. DDNy-ról jött, így a körök elején és végén oldalról, a második negyedekben félig hátulról és a harmadik negyedekben félig szemből fújt. Ennek megfelelően kicsit gyorsabb voltam a körök első és kicsit lassabb a második feleiben.

A második kör végén egy már kisimult arcú frissítőszemély várt, akitől megrendeltem az izó-bekeverést a harmadik kör végére, kicsit sétálva benyomtam ismét egy datolyás szeletet, lenyeltem egy sókapszulát 1 pohár vízzel, majd felkaptam a kézikulacsot és egy darab banánt, amit már futva ettem meg. A kör alatt, először, a 10. km környékén rövid időre megszólalt az app is, kb. 1 mondat erejéig: “hajrá, fuss”. 😛

Elindulva tehát még meg-meghúzogattam a kulacsot, majd kb. 1 kilométer múlva letettem egy villamoskábel-elosztódoboz tetejére és futottam tovább. Csípős friss szél, napsütés, egyre több ember a sétányon, közben láttam másokat is virtuális maraton versenyre készülődni. Felbukkant egy fickó is egy 3:15-ös Garmin iramfutó-zászlóval, meg felbukkant a kistai Actic edzőteremből ismerős futós személyi tréner, Joakim. Egy csomó más futóval együtt egy pöpec kis kempingasztalt pakolt ki a minigolf pálya mellé, ott berendezve az ő frissítő állomásukat. A következő körömben már velem szemben futni láttam őket, ezután minden körben szembetalálkozva egymást hangosan buzdítottuk. Ebben a körben már egyre ritkább volt a 172-es pulzus, folyamatosan 176 vagy inkább 178, ezért amikor elindult felfelé, aprókat belesétáltam, amire a pulzus másodperceken belül visszazuhant és ezért megint futhattam. Szerencsére sokkal lassabban kúszott vissza futás közben, mint amilyen gyorsan lezuhant sétálva, még nem aggódtam.

A körön visszafelé felvettem a félig tele kulacsom és majdnem kiürítettem mire Szilvihez értem. Itt, a harmadik kör végén már “nem fáztam”, ezért a kulacs maradékán túl 1 pohár víz + 1 pohár izó, narancs ízű enegia zselé + kicsi banán volt a frissítés. (Utólag látom, hogy ebben a körben 14 fokról már felfutott 20 fokra a meleg.) A következő körre megint előrendeltem izót és most már kávét is, mert hogy majd kezdődik a neheze. Mondtam is Szilvinek, hogy három kör már megvan, jön még kábé négy. Ez még fontos lesz. 🙂

A negyedik körnek azzal vágtam neki, hogy nemsokára féltáv. A kör első harmadánál el is jött a félmaraton és vele jött az az érzés, ami Budapesten is volt féltávnál: hirtelen fáradni kezdek. Meg is néztem most utólag a blogot írva: hasonlóan mint Budapesten, most is akkor kezdtem el fáradni, amikor 1 kilométeren belül nagyot ugrott a meleg: 16-fokról (árnyék) 22 fokra ugrott (fátlan nyílt vízpart).

Az érdekes az volt, hogy a már kifejezetten erős, víz felől fúvó szél miatt viszont ott és akkor nem éreztem nagyon melegnek az időt. A pulzus állandóan a laktátküszöb felé csúszkált, azaz Z4-ben jártam igencsak, amit nagyon nem akartam a 30. kilométer előtt, ezért ismét egy-egy rövidebb séta jött. Ilyenkor még mindig gyorsan visszaesett a pulzus, arra gondoltam nagy gebasz még nincs, elvégre a cél a térdem miatt a “csak” lefutás volt. Itt azért már látszott, hogy ez a “lefutás” sokkal közelebb lesz az 5 órához, mint a 4-hez. A kör felénél vissza-, a szembe szélbe befordulva kifejezetten nehezedett a tempót tartani, de ezt a kört alapvetően futva teljesítettem. (Nekem) elég tűrhető, 6:45-ös átlag tempóval, a pár séta ellenére. Ismét 1 pohár izó + só kapszula + kis banán, majd kicsit sétálva legyűrtem az újabb 21g CH-s zselét + 1 pohár tiszta víz.

Az ötödik kör kifejezetten már nem volt jó érzés, sok séta kellett, elkezdett feszíteni a jobb lábszáram, majd a körön visszafelé jőve meg kellett lazítanom a jobb cipőmet, mert szorítani kezdett, nyilván dagadt a lábfejem. Szidtam magam, hogy most nem vettem fel a kulacsot a kör elején: szomjas voltam. Már csak 7:17-es lett a kör átlagtempója. A kör végén pohár izó + banán, majd zselé + pohár víz. Az újabb, 6. körre indulva felkaptam a kulacsot azzal, hogy majd a 100m-re levő padon leteszem és megkértem Szilvit gyűjtse be és töltse meg.

A hatodik kör elején tehát még legalább további 2 dl víz ment le, amikor nekivágtam. Itt már nem lett gond a pulzussal, mert nem tudtam eleget, illetve elég gyorsan futni. Bár egyszer-egyszer egy kis időre be tudtam 6p/km alá menni, de elfogytam fejben mielőtt a pulzus Z3-fölé tudott volna menni. Kétségkívül hiányzott a verseny, a versenytársak okozta motiváció is, tudtam hogy jó eséllyel azért 5 órán belül leszek, görcsölt a jobb lábszáram (miközben a térdemre egy rossz szavam nem lehetett), görcs határon volt mindkét oldalon a csípőm körül a combhajlítóm. Ekkortól letojtam a verseny-app “audió élményére” várást és bekapcsoltam a Spotifyt a kedvenc futós zenéimmel. Ez egy kicsit bele is lendített a futásba, de alapvetően a futás-séta-futás-séta kombó maradt végig.

A kör végére 7:45-re romlott a körátlagom és kiderült, hogy Szilvi vagy félreértett korábban, vagy én mondtam valamit rosszul. Amikor azt mondtam hogy már megvolt három és jön még négy, őneki az jött le, hogy már csak 3 kör van, azaz a 6. lesz az utolsó.

Beérkezésemkor lelkesen azt hitte, hogy levideózza a “befutóm” (de nem sikerült), majd amikor reklamáltam a hiányzó innivalóért kiderült a félreértés. Persze nem volt gond, én túlsétáltam a széken 100métert, majd mire visszafordulva visszaértem ő már be is keverte a pohár izót, de kávé sajnos már nem volt. Mindegy: zselé + banán + pohár izó betömve, majd a kulacsot megint 100m-en magammal hurcolva, meghúzogatva, elindultam a 7. körre a 35. kilométernél.

Itt már nehezemre esett a fejszámolás, de kiszámoltam, hogy kb. 7,5 kilométer van hátra, azaz tényleg több mint egy, kb. másfél kör. Nagyon nem akartam egy plusz fél körnek nekivágni a 7. végén, ezért elhatároztam, hogy ebben a kört kitolom a visszafordulást kb. 1km-el, mielőtt Munkholmennél elkezdődne a kaptató és majd a kör végén is túlfutok a széken, amennyit még majd kell.

Ebben a körben már nagyon sokszor sétáltam. Szerencsére pont futottam amikor Anders, szomszédom-barátom, kiáltott rám, integetett és hajrázott a kutyás strandnál. 🙂 Märstából, meglepetésnek autózott 10km-t nekem szurkolni, ami nagyon-nagyon jól esett, de eléggé el nem ítélhető módon úgy éreztem, hogy ha leállok vele beszélgetni, ami nála sosem rövid történet, akkor soha nem fogok tudni újra elkezdeni futni, úgyhogy csak intettem neki, odanyögve neki, hogy “38. kilométer” majd vánszorogtam tovább döcögve-sétálva-döcögve.

A fordítót tényleg kitoltam a munkholmeni kereszteződésig. Amikor visszafordultam a szembeszélbe már nagyon elegem volt a futásból, amit betetőzött az, hogy most már mindkét lábszáram görcsölt… Megpróbáltam vádlit nyújtani egy villanyoszlopnak támaszkodva , ami a lábszáramon segített is, de újraindulva a combizmom rándult görcsbe. Megpróbáltam erre azt kinyújtani a szokásos módon: bokafogással lábszárat felhúzni. A bokaelkapás pillanatában azonnal begörcsölt a karomon a tricepszem meg valamelyik hátizmom — és itt esett le a tantusz: hiába az élénk szél miatti hűvösség-érzet, valószínűleg elcsesztem a frissítést: sokkal több víz és több sókapszula kellett volna egy napsütötte-szeles,majd 5 órás futáshoz. Mással ugyanis nem tudom magyarázni, mitől görcsölne a felkaromon a tricepszem egy bokafelhúzástól…

Rögvest elengedtem a bokám és a karomat rázogatva sétáltam amíg a görcs lelazult. Innentől nagyon sok séta jött, időnként óvatos, lassú tempójú, de szapora lépésütemű kocogással a görcshatáron. A minigolf pályánál, a 40. kilométerem körül ismét Anders várt, levideózott. Épp futottam ugyan, de annyira szét voltam esve (bár vigyorogtam), hogy azt ide nem rakom fel. 😛

Mivel már úgyis minden mindegy volt ezért most próbáltam Anderssel kicsit beszélgetni futás közben, mentegetőztem, de szerencsére pontosan tudta milyen állapotban lehetek a 40. kilométer után és abszolút nem volt megsértődve. Kocogott velem majd 500m-t, utána elbúcsúzott.

A frissítő/rajt/cél vonalat jelképező szék felé közeledve ismét próbáltam futómozgást felvenni. Ez jól is jött, mert ott is voltak “vendégszurkolók”, Szilvi régi SFI-s csoporttársnője és a férje, aki harcművészettel foglalkozik. Ők tapsoltak és kiabáltak amikor odaértem, kár hogy ott még 800m hiányzott a befejezéshez. Így hát +400m-t tovább futottam, majd visszafordultam, hogy végre tényleg vége legyen. 🙂

Az utolsó körben a 35-40. km között 8:41 lett az átlagtempó, az utolsó 2197méteren meg csak “dicső” 7:50, amivel szerencsére “simán” 5 órán belül maradtam. A telefonos verseny app szerint korábban, 4ó52p-kor végeztem, a Garminom szerint a 42,2 km inkább 4ó58p lett.

Nem vagyok büszke, de éppenséggel csalódott sem. Egy nem tökéletes felkészülés és egy tökéletlen frissítési stratégia mellett ennyi volt most bennem. Hálás vagyok a térdemnek, meg a családomnak a támogatásért meg a türelemért. Amit szerettem volna, letudni a versenyt, az meglett. Nem lett rosszabb, de igaz jobb sem, mint amit januárban nem túl optimistán (de mint kiderült realistán) elterveztem. Soha rosszabb ne legyen.

Pár perc pihegés után próbáltam lenyújtani, részben ment is, de ahogy megpróbáltam a közeli padra féllábbal felülni, hogy a farizmom meg a combfeszítőm rendesen lenyújtsam a padon, azonnal úgy begörcsölt a csípőmön valami izom, hogy ordítani tudtam volna, szóval bekecmeregtem inkább a kocsiba és Szilvi hazavitt.

Útközben megittam egy kulacs vizet és ettem egy sókapszulát, majd hazaérve sziszegve, a görcstől csáléra feszülő lábujjakkal kikecmeregtem a kocsiból, míg talpra állva végre lelazult a görcs. Fent a lakásban méredzkedés: dacára a megivott kb. 2,5 liter folyadéknak több mint 2 kilóval voltam könnyebb a reggeli súlyomnál, azaz majd 2,5% súlyvesztés. Vastag sóréteg volt rám száradva: nagyon úgy tűnt, hogy izzadtam rendesen, csak a szél rögtön leszárította, visszahagyva a sót.

Egyértelműen az edzésmunka sem volt elég egy jó maratonhoz a 18 hónap leállás után, de jól ki is száradtam. Otthon 1 doboz alkoholmentes sör + 1 doboz BCAA ital és még pár pohár víz +1 sókapszula után 1 óra alatt teljesen elmúltak a görcsök, ebéd után pedig már elég jól éreztem magam ahhoz, hogy a fiaim több órás autós bevásárlóútra vigyem. Korábbi, jóval gyorsabb maratonjaim után több mint egy teljes nap kellett ilyen szintű regenerációhoz, ezért azt hiszem most sok bentmaradt a lábaimban a nem kevés, de mégsem elegendő ivás és az intenzív, nem időben észrevett sóvesztés miatt. A tanulság az, hogy észnél kell lenni: hiába a hűvös idő, a tűző napsütés + élénk, intenzív szél kombinációja veszélyes.

Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s