A bajok gyökere — a Végtelen Történet

Most vettem csak észre, hogy több mint 1 éve nem posztoltam. Nem csoda, azóta alig futok, motivációm is az írogatásra a béka feneke alatt.

2018 júliusa melóval és láberősítéssel telt, a térdem hullámzó állapotban volt. Augusztusban 2 hét óvatos ráedzés után lefutottam a Midnattsloppetet, természetesen a valaha volt legrosszabb idővel, majd 5 napra rá a Stafetten-t (5km-es csapatépítő váltófutó verseny). Ez utóbbi is nekem a leggyengébb időm, a csapathoz képest azért még elég jó volt.

Szeptember közepén a Stockholm félmaraton, azt is ledöcögtem jól-rosszul, meg egy “kutyás futás” Szilvivel, ami inkább volt “fun run”, mint verseny. Itt már megint nem volt jól a térdem és utána jött a mélyrepülés. Bármit csináltam testedzés ügyben, nem volt jó — vagy ezért,vagy azért. Novemberben a stockholmi Mikulás futáson csak gyalogoltam. (A futásokról azért még lehet csinálok posztot utólag — Cavinton ellen, ugye).

Ősszel a fizikoterapeuta ajánlására újabb doki a Sahlgrenska kórházban, ami állítólag “a” svéd ortopéd kórház futóknak, benne a “legnevesebb” svéd térd-sebésszel. Szerintem csak egy arrogáns öregember, aki kiselőadást tartott nekem arról, amikor Kenyában edzőtáborozó svéd elitfutók csapatorvosa volt és hogy a kaukázusi rasszhoz tartozók esélytelenek a suliba 2000m tengerszint feletti magasságon naponta 10km-t mezítláb futva kisiskoláskodó kenyai futókkal szemben. Szóval miért is akarok én, pocakos, vénülő sápadtarcú futni??  Felejtsem el…. Na, kösz.

Leszólta az első UH diagnózisom, hogy aki csinálta, abban ő nem bízik és elküldött a “minden svéd ortopéd ultrahang diagnoszták anyjához”. Azt mondták, az összes svéd ortopéd UH radiológust aki él és mozog ez a nő képezte ki. Akit nem, az nem számít.

Logisztikai problémák miatt a nő 1 héttel később csak öt, azaz 5 percig foglalkozott a térdemmel, majd kimondta a verdiktjét: ízületi tok gyulladás (synovitis) + kismértékű porckopás.

Sebészünk 2 héttel később közölte, hogy műteni ezen nincs mit, innentől ő ezzel nem tud és nem akar csinálni semmit, “mert ő csak egy sebész”. Különben is, én a kaukázusi rassz 50 éves, túlsúlyos tagja vagyok, minek akarok én futni , hiszen  amikor  ő Kenyában táboroztatott… Itt közbevágtam a tirádának és megkérdeztem, hogy oké, de mi a búbánatos kis farkincámat csináljak a fájó, ödémás térdemmel?

1. Fogyjak le. Oké, ez teljesen jogos, csak mozgás nélkül (nekem) nagyon nehéz
2. Ne fussak.
3. Erősítsek lábra (amitől ugye minden edzés után fellángol a gyulladás a térdemben)
4. Kezdjek el szedni nem-szteroid gyulladás csökkentőt (NSAID), mert az a szokásos kezelés synovitisre.

Amikor megkérdeztem, hogy lehet-e abból gond, hogy nemrégiben vérnyomáscsökkentőt kellett elkezdenem szedni és az NSAID-ek többségéről azt írják, hogy ellenjavallt magasvérnyomás betegség esetén, akkor a vénember begurult, hogy ő ehhez nem ért, “ő csak egy sebész”, mit akarok én tőle, menjek belgyógyászhoz. Na, itt elköszöntünk egymástól.

El is mentem a háziorvosomhoz, aki kínjában elröhögte magát. Azt találta ki, hogy kenjem NSAID krémmel a térdem, az majd nem fog annyira bekavarni a vérnyomásnak.

Ezzel el is ment az ősz és a tél. Lassan, kitartóan híztam, kedvetlenül járogattam láberősíteni terembe edzőhöz. A térdem közben azzal szórakozott, hogy hol fájt, hol nem. Ha rápihentem, akkor rendbe jött, majd az első lábamat megterhelő edzéstől megint bedurrant. Mindegy volt mi az, akár úszás, akár guggolás, akár bicaj — bármi ártott. Az edzés napján semmi, másnap szinte semmi, harmadnapra durr bele…

Január végére vágósúlyra értem és a zsírdisznó állapotomon elkeseredve megkérdeztem egy régi kollégát, akiről tudtam hogy egy squash sérülés kapcsán műtette a térdét: kihez ment és hova. Adott kontaktot egy solnai sportklinikára. Ott egy szintén öreg, szintén elég rosszkedvű doki fogadott, akinek megmutattam a régi leleteimet is. Lehet hiba volt, mert kiderült, hogy a sahlgrenskás sebész lelkes híve. Persze innentől már az első vizsgálat előtt biztosan tudta, hogy nem lesz mit keresni a sebészkés körül, mert ugye az öreg kaporszakállú azt írta a látleletbe…

Viszont elküldött MRI-re, mondván az előző 1 éves már, nézzük meg mi változott ott bent. Az MRI-re 2 hetet várni kellett, majd egy félreértés miatt a diagnózisra 1 újabb hónapot. Mire odajutottam, hogy lett időpontom, a doki épp a felmondási idejét töltötte — mert nyugdíjba megy! A történet ezen a pontján magamban már sírva röhögtem magamban, hogy ez nem lehet igaz…

Meglett a 3.  diagnózis is: egyértelmű arthrózis a térdkalács ízületben, léziók itt-meg-ott a meniszkuszon. Javasolt terápia: mint az első. Fogyjak le, ne fussak, erősítsek lábra, szedjek gyulladáscsökkentőt.

Gondolom eléggé látszott frusztráltság az arcomon, amikor megkérdeztem, de mégis hogy fogyjak mozgás nélkül és hogy erősítsek lábat olyan térdemmel, ami az egész enyhe terhelésre is begyullad??

Megkérdezte mióta szedek vérnyomáscsökkentőt és stabil-e a vérnyomásom. Mondtam, hogy 1 éve és igen. Erre hümmögött, majd azt mondta (gondolom úgy volt vele, hogy úgyse őhozzá megyek vissza már reklamálni a szélütés miatt), hogy próbáljuk meg a gyulladáscsökkentőt.

Fölírta, reumásoknak való dózisban. El is kezdtem szedni. 2 nap alatt többet javult a térdem, mint előtte az 1 év térd-kenegetős+edzegetős tökölődés alatt, de tényleg felnyomta a vérnyomásom a 2. nap végére az NSAID rendesen.

Ijedtemben abbahagytam: majd 1 hét kellett mire visszarendeződött a vérnyomásom– de a térdem köszönte és jól volt. Fel is hívtam a háziorvosom, mire az dünnyögött valamit az orra alatt, majd emelt a vérnyomás gyógyszer adagján  és azt mondta próbálkozzunk.

Ezután jött  2 hét  amikor szedtem mind a gyulladáscsökkentőt a lórúgás, reumatológiai dózisban, mind az emelt  dózisú vérnyomás csökkentőt. A 2. hét végére a térdem 98%-os lett és közben még csak szélütést sem kaptam! Yay!

A nyálcsorgatós, debil szélütött perspektívája nem lelkesített, ezért aztán megpróbáltam elhagyni a “reumagyógyszert”. El is telt újabb 2 hét, a térdem maradt oké, időnként kattog, időnként fájogat,  de tudok mozogni. Egy intenzívebb wall-ball tréning, vagy súlyzós guggolás után bekapok hetente max 1-1 szem NSAID-ot és úgy tűnik ezzel egyelőre működik a dolog, pedig közben hetente 2-3x intenzíven kerékpározok is vele.

A grafikon is jól mutatja: elindult végre az edzésterhelés felfelé (és vele a mérleg mutatója lefelé: 1 hó alatt -3kg)

Innen megyünk tovább: júliusban ChiRunning tanfolyamra megyek a nyaralás alatt, hátha azzal a technikával bírja a térdem a futást.