40. Stockholm maraton, részletek

Eredetileg egyetlen posztot akartam erről a versenyről, de túl terjengős lett és ezért inkább ketté vettem. Itt jönnek a részletek, a bevezetőt lásd korábban.

Versenycél és taktika

A térdem még az előző hétvégén is rosszalkodott, bedagadt, zsibbadt az izom felette, ki is hagytam a keddi futásom, ehhez még most hőségriadót is hirdettek a szervezők — tartottam ettől a versenytől, az előzetes a cél a “csak érjünk be” volt.

A térdem a hét közepére megemberelte magát és a hét egyetlen, csütörtöki 30p-es futása után kb. 98%-99%-osnak éreztem szombat reggelre, ez egy kicsit jobb kedvre derített.

Edzői tanácsok

A futóedzői taktika javaslat az előzmények alapján ez volt (azzal a kiegészítéssel, hogy a térdem függvényében bátran módosítsak):

• az első 35km-re Z3 pulzuszóna,
• 35km…40km között Z4 zóna,
• az utolsó 2195 méterre meg ami akkor és ott a csövön még kifér.

Frissítésnek 3x 40g-os zselé (15., 25., 35. kilométer) volt a javaslat, minden asztalról 1-2dl víz + 2dl izó, azaz kb. 3dl folyadék/5km.

Saját terveim

Én zselé ügyben a kezdetektől Enervitet használok, abból is a folyékony változatot (szirupot), egy barátom javaslatára. A szirupban ugyan kevesebb a CH (kb. 28g/tasak), de könnyebb verseny közben kiszáradt szájjal lenyelni (rendszerint 2 slukkra lent van) és mivel eleve van benne némi víz, ezért könnyebben fel is szívódik.

A verseny előtt most eljutottam a versenyexpóra, ott tudtam pótolni a Göteborg előtt kifogyott készletem. Az Enervit szirup gyártója maga is javasolt egy frissítési tervet kifejezetten erre a versenyre, azt házasítottam össze Gergő javaslatával.

A tavalyi budapesti SPAR-maratonos fejreállásom óta nagyon tartok a hőségben futástól és az elektrolit egyensúly felborulásától, akkor és ott eltökéltem hogy úgy soha többé nem akarok járni. Most itt is hőségriadót hirdettek, ezúttal extra óvatos voltam.

Végül a lenti lett a frissítési tervem, ezt sikerült be is tartani, remekül működött, semmi evéssel-ivással kapcsolatos gondom a verseny alatt nem volt.

Evés

• A reggeli 1 banán a kálium és a CH miatt. A versenyig, hiába volt dél után a rajt, nem is ettem más szilárdat mert a futás kajával a belemben tutira heves hascsikarást okoz nekem.
• Rajt előtt 2 órával egy tasak lassú felszívódású, alacsony glikémiás indexű izomaltulózos carbo-loader zselé, narancsos ízű (25,5g CH)
• Rajt előtt félórával ugyanez koffeinnel adalékolt változatban, sajnos ez (gagyi) kóla ízű, de annyira nem volt vészes
• Verseny alatt 4 szirup (4x28g CH), a távra egyenletesen elosztva. Az első három sima, az utolsó koffeinel dúsítva. 4 szirup, azaz 5 szakasz: kb. 8km-enként egy-egy volt a terv. A kivitelezés is nagyjából sikerült:
  • Az elsőt a városház előtt, kb. a 10. km-nél
  • A másodikat a Djurgårdsbrunn környékén, kb. a 18. km-nél
  • A harmadikat a 28. km körül vettem be. A 26. körül szerettem volna, de ott nem volt frissítő állomás és inkább tartogattam a markomban.
  • A negyediket, a koffeineset a 35. km körül, a Västerbronn után.
• Vésztartaléknak vittem magammal
  • a lassan 2 éve egy német Aldiban vett Mg-mal dúsított, egyesével csomagolt dextróz tablettákat. Ezeket végül most egyáltalán nem használtam és a celofán remekül megvédte őket a tűzoltófecskendős zuhanytól is 🙂
  • a versenyexpón vett Enervit “Carbo” cukortablettát. Ebben a fülszöveg szerint a lassú és gyors CH keverék mellett magnézium, só és vitaminok is vannak. Vittem magammal ebből 4-et, ez jól is jött. Egy felet még otthon rágtam szét, hogy megtapasztaljam az ízét, egész jó volt. Egy fél és egy egész tablettát a verseny alatt kaptam be egy-egy nagyon mély mélyponton, az utolsó kettő meg a célban segített rajtam, amikor az éremmel a nyakamban fordult egyet velem a világ és le kellett ülnöm a szédülés miatt.
• A szervezők osztottak több helyen banándarabokat, de a szirupok és a sótabletta mellé túlzásnak éreztem. Djurgårdenben azonban a sósuborka jólesett, valamint a Hornsgatanon a Meki által osztogatott, lédús, citromsavval frissen tartott szeletelt alma szintúgy.

Ivás és elektrolit

A meleg miatt tudtam, hogy inni kell, méghozzá sokat. A sok ivásnak azonban nagyon rossz vége lehet. Míg a sima kiszáradástól az ember csak lelassul, de a túl sok, elektrolit nélküli víz ész nélküli ivása azonban könnyen az intenzív osztályra juttatja a futót, szóval óvatos akartam lenni. Összesen 6 darab, kifejezetten állóképességi sportolóknak való Saltstick sókapszulát vittem, ebben só mellett mindenféle ásványi anyag is van.

A hőség miatt úgy döntöttem, hogy most életemben először vízhordó hátizsákkal versenyzem. Sajnos a Kalenji zsákom önmagában is piszok meleg (tervezem, hogy vegyek egy másikat) plusz még fekete színű hőmágnes is, szóval tartottam tőle, hogy gondot fog okozni. Viszont a göteborgi friss tapasztalatomból tudtam, hogy fél liter plusz víz most kevés lenne, a kézikulacsot ezért sem akartam. A zsákba 2,5L víz fér, én csak kb. 2L-re töltöttem meg a súly miatt.

Ez lett tehát a folyadék és elektrolit tervem, amit szintén sikerült be is tartanom:

• Verseny előtt este és versenynap reggel egy-egy tasak káliumos+magnéziumos+C-vitaminos italpor 2dl vízzel feloldva, pluszban egy-egy sókapszulával
• A versenyre utazás közben is akartam valamit inni. A vonatról-metróra átszálláskor ezért vettem egy 0,5L-es üveg hűtött, magnéziumos, C-vitaminos itókát a Pressbyrånban, valami istenien esett a hideg, bodza ízű ital a tűző napon a versenyre baktatva.
• A rajt előtt 20 perccel még egy sókapszulát nyeltem egy adag vízzel a zsákból.
• A tervem az volt, hogy kb. óránként egy sókapszula min. 2dl vízzel bevéve. Nem pontosan tudom visszaidézni hol, de a rajt után 3x is vettem be kapszulát, kb. óránként, szóval betartottam.
• A hőségriadó miatt extra vízállomásokat raktak be a szervezők, így a belvárosi, magasházas szakaszokon volt ahol 2km-enként volt állomás, máshol meg kb. 5km-ként. Víz két állomás kivétellel mindenhol volt, sok helyen (szerencsére túlhígított) izó is. (Ahol nem, ott kávét, illetve meleg zöldséglevest osztottak).
  • Minden állomáson, ahol volt, vettem 1-1 pohár vizet ÉS izót. Állomásonként tehát megvolt a 3-4dl folyadék.
  • Állomások között, ahogy kezdett kiszáradni a torkom, vagy az ajkam a hőségben légzéstől, akkor a hátizsák csutorából kortyoltam, a számban öblögettem egyet-egyet nyelés előtt, meg az ajkam nedvesítettem. Nagyon jó volt, hogy vittem vizet, ezzel a kortyolgatással majd 1,5L vizet használtam a verseny alatt. Egyszer sem volt az a “taplót köpök” érzésem mint a budapesti maratonon.
  • Arra is jó volt, hogy a verseny második felében a “vészhelyzeti carbo tablettát” (amire rögtön inni kell) akkor tudtam bevenni, amikor szükségét éreztem, nem akkor, amikor jóval később a frissítőállomás jött.
  • Kb. 10 állomás lehetett, szóval kb. 3-4L folyadékot vettem asztalról + a hátizsákban ami volt. Összességében több mint 5L folyadékot ittam.

A verseny

Az első 6km

Piszok meleg volt már induláskor. A szervezés osztályon felüli, a rajtzónák bejáratánál még vizet osztottak, minden zónában mobil WC-k és mobil piszoár. Már a rajt előtt a sapkát, a nedvesítőszivacsot és a frottír csuklópántom bevizeztem a meleg miatt.

A rajtzónában a hangosítás szokás szerint remek, a Lidingövägenen végig a testőrlaktanya előtt lógtak a lámpákról a rockkoncertekre való hangládák. A zene pörgős, dallamos, beindította az embert. A rajt előtt a svéd himnuszt az énekessel együtt énekelték az emberek.

Óriási volt a tömeg az elején, nem is csoda: 20.000 futó regisztrált (és 14.640 futó van az eredmény listán). Az első 5 kilométeren a 4ó15perces és 4ó30perces iramfutók el sem tudtak szakadni egymástól. Én ezt igazából nem is bántam, nem hiányzott a gyors tempó, jól esett a ‘laza’ kezdés.

A jubileumra új útvonalat jelöltek ki, ez a mostani az első 2km-en enyhe emelkedővel indít az Odenplanig. A térnél vált vízszintesre, majd enyhe lejtőre a terep, idáig kúszott Z3 fölé, 178-ig a pulzus. Nem is csoda: emelkedett végig, 6p/km körüli tempó volt és az órám szenzora a téren +34 fokot mért. Úgy voltam vele, ez a pulzus még nem gond, ebben a rajt miatti adrenalin löket is benne van. (A hőmérsékletet — szándékosan — nem tettem a kijelzőre verseny alatt, ahhoz utólag nézem csak a tracket, amikor írom ezeket a sorokat.)

A tér után a lejtőn lassan el is kezdett csillapodni a pulzus a 6p/km alá gyorsulás ellenére. Itt még nagyon jól éreztem magam, térdem teljesen oké volt, a 4:15-ös Garmin iramfutók szélárnyékban haladva az is felmerült bennem, hogy akár jó darabon rájuk is tudnék tapadni.A Vasapark mellett frissítő állomás jött, vizeztem magam és ittam.

A Sankt Eriksbronn hídon megint tűzött a nap, a pulzus makacsul 176-178 körül járt, azaz itt már egyértelműen Z4-be csúsztam. Bár tökéletesen éreztem magam, kicsit kezdtem aggódni. A Flemmingsgatan lejtőjén egy időre 181bpm is lett (utólag látom hogy már itt 36 fokot mért az óra), de itt meredek lejtő következett, még bíztam a lejtő hatásában és tartottam a tempót. Valóban, a Karlbergssjön vízparti sétányára már csak 172-bpmel fordultunk.

Az öröm sajnos rövid életű volt, 500 méterrel később megint Z4-be, 180 fölé ment. Elkezdtem lassítani, vagy fél kilométeren át. A végén már 6:40, majd 7 perces tempóval döcögtem, de a nap tűzött és a pulzus rezzenéstelenül maradt 183bpm. Az autópályahíd alatti frissítő állomásra befutva a 6. km előtt már tudtam, hogy taktikát kell váltanom. Ittam, sokat, locsoltam magam és erősen gondolkoztam.

Újratervezés

Azt tudtam, hogy az összes maratonom 175..176 körüli átlagpulzussal futottam. Ez nem is csoda, maratont laktátküszöb (anaerob küszöb) feletti átlagpulzussal szerintem nemigen lehet futni. Meg lehet éppen próbálni., ahogy én tavaly meg is tettem a SPAR maratonon, de abból nagy fejreállás lesz.

Az is látszott, hogy ha tartani akarom a Z3-at, akkor 7p/km köré, vagy az alá kell lassulnom, azaz az 5ó befutóidő is kérdéses lesz. Igaz, hogy a hőségriadó miatt 6ó30p-re kitolták a szintidőt, de nehogy már 5ó maraton legyen a célidőm már az elején,  mert akkor a valóság még annál is rosszabb lesz, gondoltam.

A SPAR maratonon az első felében 190bpm körül is futottam, ment is féltávig, majd nagyon durván besokalltam  és gyalogolva szenvedtem a második felében. Ennek ellenére is meglett akkor a 4:55:03, azaz sub-5h  befutóidő. Itt még sincs annyira meleg gondoltam én (dehogynem volt), szóval kockáztassunk egy kicsit. Ha sikerül legalább 6:30-at tartani, akkor ha a végén gyalogolnom is kell, az 5ó remélhetőleg meglesz.

Végiggondolva a most sokkal jobban előkészített frissítést arra jutottam, hogy maradok a szokásos hosszúfutó tempómnál, ami ugye elvileg 20..30 másodperccel lassabb (kéne legyen) a maraton versenytempómnál. Januárban még 5:40p/km körüli versenytempót reméltem erre a versenyre, amihez ugye 6p/km körüli aerob (Z2-es) hosszúfutó tempót kellett volna tudnom.

Az 5:40-es versenytempó most képtelenség nekem, de az utóbbi hetekben edzéseken már 6:20 körüli ezreket simán futottam Z2-es pulzussal, azaz ez most a reális Z2 tempóm edzésen. A 6:20-as tempó akár 4ó30perces maratonra is elég, erre pontosan emlékeztem fejből, mert az első maratonomra 2016-ban az volt az álomidőm.

Tudtam, hogy ebben a hőségben és ennyi ideig biztosan nem fog ez a tempó sem menni nekem Z2-ben, de úgy voltam vele, hogy a mostani hosszúfutó tempómat azért érdemes megpróbálnom, hátha bírom tartani a meleg ellenére.

Az új taktika tehát ez lett: fussak érzésre kényelmes hosszúfutó tempót. Amint azt érzem, hogy nehezedik  a légzés, vagy Z4 fölé megy a pulzus (várhatóan emelkedőn biztosan fog), akkor mese nincs: sétáljak bele, akkor is ha még jó erőben érzem magam.

Laktátküszöb fölé (ez nekem 184bpm) az első 35 kilométeren semmiféleképpen nem akartam menni, ha mást már nem is, de ezt nagyon be akartam tartani Gergő javasolt taktikájából. (Ha megnézitek a diagramot föntebb, azon bejelöltem a Z4 (subtreshold) zónám, ez a “B” terv végül nagyjából sikerült is.)

A döntés meghozva, a frissítőállomás után még könnyedén indultam újra. Ha jól emlékszem, itt nyeltem le az első sókapszulát is sok vízzel: tartottam a melegtől.

Kezdődik a lassú megfővés: 6. km

A vízpartot elhagyva Stadshagen városrészben kezdődött a szauna. Tűző napon, vízszintes, vagy enyhén emelkedő terep. Együtt futottam az egyik 4:30-as iramfutóval, 6:00..6:20 közötti tempóval. A hőség és a sunyi emelkedő ellenére a pulzus stabilan Z4 tetején, 183 bpm körül. Ennyit tesz a meleg: két teljes pulzuszóna különbség. A hűvösebb edzéseken ezt megfutom Z2-ben is.

A tömeg még mindig óriási, de nem volt nagy tempó különbség, együtt lehetett haladni a többiekkel, nem kellett kerülgetni, mindenki nyulazott mindenkinek.  A meleg ellenére majdnem flow érzés volt. 🙂

Kungsholmen után a Ralambhovsparkeni frissítő állomás, kb. 7,5. kilométernél. A régi útvonalon is 2x érintettük, idén is 2x fogjuk. Óriásit ittam, izót is, vizet is a korábbi sókapszula miatt, locsoltam magam mindenhol.

Itt sokat frissítettek a 4:30-as iramfutók is, az állomás után meg is próbáltam utolérni őket a Norr Mälarstrandon. Itt volt 6p/km alatti tempóm is, de aztán 182bpm-nél észhez tértem és hagytam a fenébe. A hőség ellenére csak kicsit kellett visszavennem, 6:20p/km körül a pulzus is stabilizálódott 182bpm körül.

Sokat járt az eszem persze a taktika körül, de valahányszor valamiért túl magasra ment pulzus (kis emelkedő, vagy túl forró utcaszakasz) és lassítottam egy kicsit, másodpercek alatt gyorsan visszaesett a pulzus, tehát még tényleg az aerob zónámban maradtam.

A Stadshusbronn nagyon enyhe emelkedőjén sétáltam először bele tudatosan pár 10 másodpercre a 183bpm-es szabály miatt, bár itt még jó erőben éreztem magam. Gyorsgyalogolva épp ittam a zsákból, amikor a Városház utáni hídon rám köszönt egy idősebb kolléga, Björn Kassman a cégtől, aki egy bokasérüléssel küzd, ő már ott a feladást fontolgatta a meleg miatt. A híd után locsolkodtam, majd az aluljáró, majd Tegelbacken és jött a frissítő állomás a 10. kilométer környékén. Ittam sokat és itt majdnem elfeledkeztem az első szirupról. Már ittam volt vagy 3 dl-t és indultam volna, amikor az utolsó pillanatban eszembe jutott.

Felkaptam még egy vizespoharat és már futva vettem elő a tasakot. Tasak egyik kézben, pohár a másikban: hogy fogom lecsavarni a kupakot?? Természetesen a fogammal! 🙂 A kanyarban üldögélő hivatalos fotósnak ez annyira tetszett, hogy hosszabb sorozatot lőtt rólam, ahogy futtomban fogvicsorgatva csavargatom a kupakot. 😛

A szirup működött, mert eddig sem volt különösebben fáradt, de a Kungsträdgården és Strandvägen a tűző nap ellenére simán ment a “kényelmes hosszúfutó” érzéssel, 182 körüli pulzussal, 6p/km körüli tempóval.

A Strandvägenről a Karlaplan elé befordulva emelkedő jött, a pulzus itt azonnal el is indult fölfelé, de árnyék volt és a tempó visszafogása 7p/km körülire elégnek bizonyult a pulzus kordában tartásához. A körtér (Karlaplan) után lelapult az emelkedő és a fák félárnyékéban a napsütés ellenére stabil 182bpm mellett ment a 6p/km körüli tempó. Még mindig könnyed érzés volt, de a flow érzés ittenre már eltűnt, tudtam hogy most kezd keményedni a dolog.

A Humlegården után megint frissítő állomás, majd a Stadionnál kezdődött a második, a hosszabb kör a 14. km után. A Valhallavägenen végig árnyékban, hosszú enyhe lejtővel fantasztikus nézőközönség mellett, itt több helyen 5:50 körüli tempóval futottam a tömegben, ennek ellenére a pulzus lassan, de stabilan csökkent, be is esett 180bpm alá. Ennyit számított a hűvösebb idő (26 fok, 10 fokkal kevesebb mint a napon).

Az Oxenstiernsgatanra délnek kifordulva  aztán mintha falnak mentünk volna. A svéd közszolgálati tévé épülete mellett vibrált a hőség az aszfalt fölött (1 km-en belül lett 24 fokból 31fok az óra szerint). A pulzus szinte azonnal felment, de az intenzív lejtő miatt még elfogadható módon.

A középső harmad

A magyar követség után a Sjöhistoriskáig eseménytelen volt a menet: félárnyék, vízszintes terep, megint stabilan 182bpm (Z4 teteje) körüli pulzus, 6:10…6:20 körüli tempóval. Nagyon bíztam itt még egy 4:30-as maratonban. Tudtam, hogy a múzeumok után hosszú, kihalt erdei szakasz jön, előtte csak 1 vízvétellel kb. a 17,5. kilométernél. Ha jól emlékszem ott nyomtam be a második sókapszulát.

Az új nyomvonal kihagyta a Gärdet megkerülését. A régi nyomvonalon a Ladugårdsgärdet körül volt a félmaraton tábla. Az első két maratonomon a régi mumusom, az emelkedő a Lidarängsvägenen okozta rendszerint az első nagy mélypontjaim a 22-23. km. körül. Most itt semmi ilyen gondom nem volt, a teljes djurgårdeni szakaszt gond nélkül megfutottam, csak frissíteni álltam meg, már ahol volt olyan. A félmaraton-pont most a Skansen főbejárata közelébe került, ott osztották a sósuborkát is, azt most is vettem, jó volt.

A Strandvägenen nyugat felé menet a rakpart régen mindig kemény rész volt, most az új track miatt még jó erőben voltam itt, nem okozott különösebb gondot. A tűző nap miatt feltereltek bennünket a középső fasor alá. Ott bár árnyék volt, de a felvert port nagyon rossz volt belélegezni.

A fasor aztán véget ért és a Nybrokajenhez érve már nem volt energiám a hajókat nézegetni a kikötőben, mert itt is 30 fok körül volt a meleg a napon. A Stallgatan emelkedőjébe pedig hezitálás nélkül belesétáltam a pulzus miatt, bár erővel még bírtam volna.

A Strömbronn hídon és királyi palotánál végig tűző nap és dögmeleg. A Skeppsbron rakpart előtt kóla osztás, majd egy kis árnyék. Jött a slusseni építkezés és meredek kaptató a maga majd 20m szintemelkedésével a tűző napon, persze itt is belesétáltam.

A Södra Stadshuset előtt óriásképernyőn mutatták a célt. Addigra már 68 futó beért az élbolyból. Ekkor 2ó40p bruttó idő körül járva és hőségben lihegve dombot mászva elég demoralizáló volt arra gondolni, hogy még csak a 25. kilométer táblát hagytuk el, a befutottak meg már pihennek. A belső démonjaim legyőzendő inkább ismét futni kezdtem, mert bár még nem voltam a tetején, de a durván emelkedő részen már túl voltam.

A Hornsgatanon a nappal szembefutottunk, itt már szorongattam a következő szirupos tasakot a kezemben. Az előző a 18. kilométernél volt, ezért a 26. km körül akartam megint enni. Erre aztán a 27. kilométerig kellett várnom, mert csak a vízpartra visszaereszkedve, Slussen előtt volt frissítő állomás és a hátizsákos vízzel spórolni akartam.

Slussen után a szirup hatott és rakparton, a Fotografiska Museet mellett elhaladva egyenletesen futottam, enyhe, forró, szembe széllel, amit egyrészt hátráltatott, másrészt azért hűtötte is az addigra csuromvizesre locsolt pólóm. (Jellemző a klímára, hogy két locsolkodás között a vékony, siltes futósapkám rendszerint majdnem megszáradt a fejemen.)

Itt jódarabon nyúlnak használtam egy nagydarab kék pólóst, jól fogta a szelet előlem a tempómban futva. A Viking Line Terminal után megint emelkedő, itt a pulzus miatt powerwalk, majd a viadukt alatt átmenve futás a Folkungagatan emelkedőjéig, majd ott ismét séta a tetőig. A tetőn frissítőállomás, itt a gyaloglás után megállva majdnem Z2-ig esett a pulzus és először éreztem a mentális kihívást a futás újrakezdéséhez.

Annyira jól esett az emelkedőn a power-walk, majd a frissítés, locsolkodás, hogy a démonok duruzsolni kezdtek a fejemben, innen akár sétálni is lehetne… Utólag látom, hogy itt már közelítettünk a 30. kilométerhez, a tankönyvek szerint is a 30..32. km körül kell jönnie a mélypontnak, szóval ennek itt volt a helye.

Ez akkor nem jutott eszembe, egyszerűen csak szégyennek tartottam az ellaposodó emelkedő után nem futni, szóval rászántam magam és jött is az első álmélkodás: piszok nehéz volt nekilódulni, merevek is voltak a lábaim, de 8-10 lépés után a nehézség eltűnt és 6p környéki tempó sikeredett, ezt tudtam is tartani stabil pulzussal.

Most először tapasztaltam meg versenyen, hogy erőnlétileg eléggé rendben vagyok ahhoz, hogy tényleg csak  “fejben dőljön el a maraton”. Ez innentől többször előjött, mert minden leállás után mentálisan erőszakot kellett vennem magamon az újrainduláshoz, de amint ezt megtettem, simán ment a futás sokáig.

A Folkungagatan után a Medborgarplatsen. Tartottam az ez utáni Götgatan utca meredek emelkedőjétől. Erre a részre élénken emlékeztem az új útvonalat bemutató tesztfutásról és nem szerettem. Most viszont meglepetés ért: a tér után a Götgatan helyett levittek minket a Söderledstunnel autópálya-alagútba a domb gyomrába. A többsávos alagutat 2 sávon lezárták a verseny kedvéért. Őrületes volt a forgalom és a (gondolom maxon járatott) szellőztető turbóventillátorok zaja, de az alagút árnyékot és enyhe lejtőt hozott a domb-keresztezés helyett. Mit ne mondjak, nem bántam a zajt.

Utolsó 10km

Az alagútból kiérve ismét Hornsgatanon haladtunk, most a baloldalon, valamicske árnyékban. Végig ment a futás, igaz itt már csak kicsit lassabb csúcstempó sikerült (6:20 körül). Zinkensdamm előtt almaszeletet osztott a McDonalds a 32. kilométernél, az nagyon jó volt.

Az alma után a mentális démonjaimmal megint küzdenem kellett, mire rászántam magam az újraindulásra. Különösen az járt a fejemben, hogy tudtam, hamarosan jön a Lundagatan emelkedője, ahol tutira gyalogolni akarok, mert kell az erő a Västerbronn hídra. Azt ment a fejemben, minek is kell erre a pár száz méterre futni kezdeni???

Azért csak nekiindultam, majd a Zinkensdamm metrómegálló után jött a Lundagatan és hamarosan a pulzus sétát parancsolt a dombra fel. A dombtetőn meleg, sós zöldségleves osztás volt, de ezt kihagytam a hőség miatt. A meredek lejtőn most nem volt nehéz nekiindulni, majd a rövid lejtő alján egy normál frissítőállomás is volt a 34. kilométer körül. Az állomás után megint hosszú, de most enyhe lejtő. A démonoknak ez tetszett,  itt kussoltak, hagytak nekiindulni és én egyre gyorsulva futottam a  hosszú enyhe lejtőn lefelé az árnyékban.

Majd 6:00-ás tempóval és “alacsony”, Z3-as(!) pulzussal tudtam ráfordulni a lejtő aljáról a Västerbronnra vezető, majd kilométer hosszú, mindenki által rettegett emelkedőre. A 2×3 sávos aszfaltra kifordulva a hőség szinte falként vágott mellbe. A Hornsgatan elején még 24 fok volt, itt a híd déli lábánál 28 fokot mért az óra, az északi lehajtójánál meg már 36 fokot…

Ennek ellenére a Lundagatan utáni árnyékos lejtő és a frissítés határa sokáig kitartott. Igaz, 7p-es tempóig lassulva, de a Västerbronn emelkedőjét az utolsó 100m-ét leszámítva végig meg tudtam futni. A tetőn megint futni kezdtem a meleg ellenére és a lejtőn 5:50-es tempóra gyorsulva “robogtam le” a 36 fokban a hídról. A Ralambhovspark után megint a lélektanilag kritikus frissítő állomás a 35. kilométernél. Volt itt minden, mi szem szájnak ingere. A banánt kihagytam, viszont az utolsó, koffeines szirupom lenyeltem, majd bőségesen ittam rá. Locsolkodtam és a démonokkal vitatkoztam a fejemben: mi francnak akarok innentől még futni? A hátra levő 7 km rettentő soknak tűnt és nagyon fáradtnak éreztem magam.

Ugyanaz a gondolat segített mint az előző években itt: 7km az annyi, mint kikocogni  otthonról az Öreg Tölgyhöz, meg vissza. Ennek mennie kell, különösen hogy (szemben az eddigi 35 kilométerrel), innentől legálisan, edzői engedéllyel mehetek 183 körüli pulzussal! 😛

Szóval nagy nehezen megpróbáltam futólépést imitálni és megint jött a kellemes döbbenet: pár lépés után megint 6p-es ezreket toltam, a démonok a fejemben elcsendesedtek és amíg mozgásban maradtam, addig kussoltak.

A lábaim eléggé jól bírták, de itt már fogvicsorgatósan mosolyogtam, ha egyáltalán. Nem sok részletre emlékszem, csak arra gondolatra, hogy innentől nincs több szirup, tolni kell. Toltam. Söder Mälarstrand, városháza, aluljáró, Tegelbacken, eléggé bezombultam itt már végig, de toltam megállás nélkül. A koffein is biztos jó volt a szirupban, ha másra nem, placebónak.

A Tegelbackent kerülve eszembe jutott, hogy itt lesz egy frissítőállomás. Eszembe jutott még a vésztartalékom és a brit tudósok véleménye a szájüregbe vett CH pszichológiai hatásairól. 😛

Elő is kotortam a bezacsizott expós csodafegyvert: a vitaminos cukor-rágótablettám. Szétharaptam egyet, egy korty hátizsákvízzel leöblögettem, majd 1 perc múlva a frissítőállomáson vedeltem rá a vizet, meg a híg izót.

A Fredsgatan emelkedőjén megint séta, ezúttal már nem is annyira pulzus, mint a fáradtság miatt, majd a tetőn a démonokat fejben lenyomva nekilódultam. A csoda megint működött: ha már egyszer végre megint futottam, akkor onnantól viszonylag könnyen ment a dolog.  A tempó itt már csak 6:20…6:30, de azt tartani tudtam. A  Strandvägen végére érve megint átléptem a 183bpm-et, de épp jött a 40-dik kilométertábla is. “License to kill” gondoltam, azaz “License for Z5”. 🙂

Persze az 5-öz zónához már nem éreztem magamban a bugit. 🙂 A Karlaplan felé megint az emelkedő, de most már szabad volt volt 183bpm fölé menni és arra gondoltam, hogy a mivel a démonok futás közben rendszerint meghúzzák magukat, most ne álljunk le. Ezt az emelkedőt most tehát már változatlan erőfeszítéssel megfutottam, persze lassultam  és a pulzus meg elindult még feljebb. 186bpm-el kerültem a teret, majd jött a frissítő állomás a 41 kilométernél. Ivás, locsolkodás, közben éledező démonok, szóval inkább arra gondoltam, hogy már csak kevesebb mint 1 mérföld van hátra, ezért ismét nekiindultam.

A hajrán gondolkoztam, innentől szabad lett volna tolni. Tudtam, hogy max. 7-10perc van már csak hátra, de nem bírtam rávenni magamat a meghalós hajrára. A versenyidőbecslő az órámon már annál a pontnál sub-4:45 befutót jósolt. Ha mondjuk  a becslő 4:46-ot írt volna ki, akkor biztos jobban megtolom, hogy mégse lógjak át a következő negyedórába, de így ez a max 1 perc időjavítás (ami ugye <<1%) nem csábított eléggé.

Maradtam az egyenletes tempónál a stadion sarkáig, így is fáradtam már nagyon. A Drottning Sofia Vägre fordulva kicsit azért tudtam gyorsulni 5:50-ig, aztán maradtam is ennél tempónál a stadion kapuig, majd a rekortánon körbe a célig.

A befutó után

A célban nagy lihegés, érem átvétel, picit próbálkoztam valami nyújtással, de eléggé bizonytalanul álltam, szóval inkább hamar elindultam kifelé a vízosztás felé. Nem kellett volna, mert a kapualjban fordult velem egyet a stadion és meg kellett fognom a falat, majd széles terpeszben a hátam a téglafalnak vetve vártam a ringlispíl érzés végét. Sejtettem mi a baj: terhelés és a stressz hirtelen végetérésekor drasztikusan leeső vérnyomás- és/vagy vércukor-érték.

Nem akartam látványosan felborulni, ezért megkértem egy szembejövő futót, hogy segítsen leülni. Kezet adott és azzal fékezte a seggre tottyanásom, amit a szédülés és a sebesen merevedő lábam okozott. A rekortánra leülve és a hátam a falnak vetve aztán a világ megállt pörögni. Megköszöntem a fickónak, aki mint kiderült, (kicsi a világ) magyar volt, ha jól emlékszem, valamilyen Árpád!

A földön ücsörögve aztán előkotortam a két maradék vitaminos CH tablettám, szétrágtam, a maradék hátizsákos vizemmel körbe-lötyböltem a cukorport a számban, majd lenyeltem és vártam a hatást. A kb. 5p üldögélés alatt még kiszivornyáztam az utolsó deci vizet a zsákból, majd megpróbáltam felállni és most már különösebb gond nélkül sikerült is.

Innentől minden oké volt megint. Nem volt túl peckes a járásom ugyan, de begyűjtöttem a stockholmi csapvízzel töltött reklámkulacsot (piszok jól esett az a víz), majd elsétáltam a kb. 100m-re levő gyülekező helyre. Lekínlódtam magam a lépcsőn, majd befutópóló és befutócsomag felvétel után szelfizés az eredményhirdető monitorral. Innen tudtam meg a hivatalos időm: 4:41:25.

Ennek végeztével félmeztelelenül kifeküdtem száradni a napra a műfüves focipályára a sok ezer többi ember közé. Regenerálódtam egy félórát. Közben kóla ivás és fehérje szelet evés, majd felmentem az Ericsson sátorba és átöltöztem.

Már száraz és nem büdös ruhában elmentem a befutóknak járó hot-dogért és alkoholmentes sörért, majd nagyon elégedetten hazaindultam Anders barátommal.

Jövőre megint jövök! 🙂