Eltelt 4 hónap: Premiärmilen 2018

Egyszer fent, egyszer lent. :/

Az előző posztban a pulzuskontroll elkezdése óta eltelt 1 évet foglaltam össze, ami szerintem alapvetően nagyon sikeres volt az októberi budapesti fiaskó ellenére. Azóta viszont eléggé vegyes a kép, egy viszonylag eseménymentes november és december után jött egy nagy gödör, amiből csak most kezdek kikászálódni.

2018nov-2019marc

A novemberi eleji bejegyzés után elkezdtünk alapozni Gergővel. Alakult a dolog, közben még ott volt az ELTE60, a régi táncegyüttesem 60 éves évfordulója, amibe az öregfiúk-öreglányok szekcióban én is beszálltam. (Két táncos generációban is érintett voltam, de távolság miatt csak a Szappanos Tamás féle társasággal jött össze a próbálás, a Nagy Zoli és Valach Gabi féle korszak dél-alföldijét ki kellett hagynom a fellépésen).

A fellépés előtti héten sokat próbáltam Budapesten barátoknál lakva, de a próbák jó része kőpadlón volt. Az utazás, a kanapészörfölés, a hétközi mindennapos próba + hajnali futások 5x, mind ehhez a kemény talpú táncoscipőben a kövön dobogás megkérte az árát: a fellépés utánra bedagadt és bevizenyősödött a térdem. Igyekeztünk Gergővel rápihenni, ez az első hupli az edzésterhelésben november végén. Úgy tűnt sikerült, alapoztunk hát tovább.

Január közepére már kifejezetten jól ment magamhoz képest: 2órás hosszúfutások voltak már stabil pulzussal, magamhoz képest nagyon jó tempóval, amikor visszajött a térdvizenyő, de most nem akart elmúlni és vele jött a térdfájás. Rápihentünk, volt Voltaren, ettől mintha javult volna.

Másfél hét alig futás után elmentem a Vinterrunra-ra, ami egy szintes téli 10k verseny. Hónapokkal korábban iratkoztam fel egy svéd futóbarátommal közösen, aki végül nem jött el egy uppsalai sörfesztivál miatt. Az igazság az, hogy most még nekem sem volt sok kedvem a versenyhez, meg még meg is fáztam a verseny előtt. A fiaim hetekkel korábban betegek voltak, azt megúsztam, de most a verseny előtt már kapart a torkom: valószínűleg elkaptam tőlük.

A térdsérülés ellenére a futás nem fájt, de nem mertem nagyon széthajtani magam, már a torkom miatt sem. Élénken élt meg bennem az, hogy a Bellmansstafetten után hogy kiütöttem magam a Glädjerusetre.

Két évvel korábban már futottam ezt a versenyt. Ez egy dombos 10k a téli Skansenben, két éve 5:46-os átlagtempóm lett, most csak kicsit jobb, 5:41p/km hasonló pulzus adatokkal. Eléggé elkedvetlenített a csak minimális fejlődés, de erre aztán rátett, hogy az óvatoskodás persze nem segített: a verseny után még rosszabb lett a betegség.

Úgy látszik az edzésterhelés + sérülés + szintes verseny + az utóbbi évek legkomiszabb influenza járványa betett nekem. Most, ezeket a sorokat írva tudatosul bennem, hogy még csak posztot sem írtam a versenyről pár Facebookos képen kívül.

Ezek után hetekre kiütött a nyavalya: torokfájás, köhögés, majd arcüreggyulladás, kis javulás után mindez kezdődött elölről. A futós motivációm lement a béka segge alá.

Eközben nyomoztam a térdem, mert a betegség miatti teljes leállás alatt sem javult. Irány a doki, aki MRI-re küldött és megjött a diagnózis: futótérd + porclágyulás. 4 hét lett a leállásból, mire eljutottam gyógytornászhoz, addigra lassan azért elkezdett javulni. A gyógytornász szerint kacsázva lépek és tartás hibám is van. Előírt nyújtást + egy-két alap erősítő gyakorlatot a térd körüli izmok erősítésére, valamint minimum 3 heti átmeneti felfutási időszakot mielőtt visszatérünk teljes terhelésre.

Ezzel kezdtük a márciust: óvatos újrakezdéssel. Hát az valami katasztrófa volt. A pulzus összevissza ugrált, többnyire az egekben. A leállás előtt <6:25-ös tempó 160bpm körüli pulzuson most >7:40 lett. 😦

Majdnem két hét, azaz 8 futás volt mire 6:50 körüli tempó már valamennyire ment. Ezek után jött a névnapom és vele a Premiärmilen. Ez eredetileg arra volt szánva, hogy felmérhessük a téli alapozás sikerét. Úgy éreztem nincs itt mit mérni. :/

A verseny előtti futásom már egész jó volt, elég stabil pulzussal ment a 6:37 átlag a hajnali minuszokban. Logikusan semmilyen elvárásom nem lehetett, de a tavalyi 50:38 után reménykedtem egy legalább 51 percben. A verseny névadó szponzora az Asics, de a BMW is támogató volt, kint állt egy elektromos BMW (szerintem ilyen előfutó autó volt a berlini maratonon), aminek a kijelzője előtt lehetett fotózkodni a verseny előtt a remélt idővel, verseny után a ténylegessel.

A verseny előtti taktikai agyalás rém egyszerű volt: az esélytelenek nyugalmával készülődtem. Gergőtől megint kértem pulzus instrukciót, a szokásos jött: a rajt utáni első 2km-en ne izguljak a rajtdrukkos adrenalin okozta magas pulzus miatt, de utána maradjak 183 bpm (ami nekem az az alsó anaerob/laktátküszöb) alatt az első 7 km-en. Utána amit bírok.

Frissítéssel nem nagyon készültem, ez egy 10k verseny és +4 fokot ígértek. Vittem 2x2dl körtés BCAA italt: az első adag a rajt előtt fél órával, a második az övbe dugva.

Előtte való napon sütött a nap, ezért rövid gatya, hosszúujjú póló + vékony felső volt az eredeti ruhaterv, de a táskába sok mindent mást is pakoltam. Ez bölcs dolog volt, mert a rajtnál még havazott is egy kicsit, ezért inkább felhúztam egy téli futóharisnyát is felülre. Nem bántam meg.

A rajtnál a 49 perces iramfutók mögött indultam, de hagytam őket lassan eltávolodni. Az elején meglepően könnyen ment, de a pulzus lassan emelkedett. Féltáv körül aztán elkezdett 190 felé emelkedni a pulzus, így a féltávos frissítő állomást bár kihagytam, de utána a lankán felfelé inkább belesétáltam, mert a Z4 zóna tetejére ért a pulzus.

Fizikailag bírtam volna, de azon járt az eszem, hogy ezen a versenyen csak vesztenivalóm van, nyerni valóm semmi. Igaz, ez a stockholmi maraton rajtcsoport-besoroló versenye, de nekem a tavalyi 4:07-es maraton befutóm már biztosít egy elég jó rajthelyet, javítani rajta ezen a verseny esélytelen, ahhoz 48p körüli 10k kellene, szóval nem volt miért kihajtanom magam. Az asztalról vedelni a jéghideg frissítést és kockáztatni egy harmadik lebetegedést nem akartam.

Szóval sétáltam, megittam a BCAA-t a szélesszájú eldobhatós kisüvegemből, amit aztán el is dobtam. Amikor ez megvolt, futottam tovább, majd még egy lankán belesétáltam 192bpm körül. Itt értek utol és hagytak el az 51:30-as iramfutók.

A 7. kilométeres frissítő állomást egy az egyben kihagytam, majd a 8. kilométer után esedékes meredek dombon megint gyalogoltam, ezt mondjuk még otthon így terveztem el, ezt versenytempóban max Z5-ben tudnám megfutni és utána még ott van több mint 1600m.

A domb után a célig hátralevő mérföldön már igyekeztem nyomni, így lett a befutó 54:14.

Visszatekintve a versenyre vegyesek az érzéseim: különösebb probléma nélkül sikerült lefutni, dacára a korábbi sérülésnek és a több mint 4 heti kihagyásnak. Ugyanakkor az látszik, hogy az idei maratonig nem lesz egyszerű eljutnom…

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s